Belföld

Az ügyészek szerint nem a rendőrök, hanem a kerti bútorok okozták a turai férfi halálát

A szemtanúk máshogy látták, de a rendőrségen csak egy ember beszélt. Vele szemben felmerült a hamis vád gyanúja.

A hivatalos ügyészségi vizsgálat szerint nem rendőri bántalmazás nyomai látszottak annak a férfinak a testén, aki a rendőri intézkedés után néhány órával meghalt 2015 júliusában Turán – tudta meg a Bors. A hatóság szerint a román állampolgárságú Lucian Ciprian sérüléseit menekülés közben szerezte, azt állítják,

többször nekiütközött a kerti bútoroknak és a növényeknek.

A helyiek szerint azért hívtak rendőrt a férfira, mert zavartan viselkedett. A rendőrök üldözőbe vették, egy családi ház kertjében leteperték és megbilincselték. Szemtanúk szerint döbbenetes állapotban volt – a bilincs a csontjáig hatolt, a fején több sérülés nyomát látták. A boncolás szerint azonban szívelégtelenség okozta a halálát.

Egyik rokona azt mondta: nem akarnak vádaskodni, de meggyőződésük, hogy a férfi a bántalmazás miatt került rossz állapotba. Sokan látták az esetet, de a rendőrségen csak a család egyik barátja merte vállalni, hogy beszél – tette hozzá. Ő lehetett az, akiről korábban megírtuk, hogy felmerült vele kapcsolatban a hamis vád gyanúja.

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indult eljárás, de az intézkedő rendőrök egyikét sem gyanúsították meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik