Belföld

Budapest lesöpörte a kérdést az olimpiai népszavazásról

Budapest olimpiai pályázatáról vitatkoztak a Fővárosi Közgyűlésben. Fürjes Balázs kormánybiztos szerint bánni fogjuk, ha kihátrálunk a pályázatból. A testület ezt egyelőre nem tette meg, és nem írta ki a népszavazást sem. Tarlós István a miniszterelnökkel és az olimpiai bizottsággal tárgyal a folytatásról.

A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége 19 igen szavazattal elfogadta Kocsis Máté előterjesztését arról, hogy Tarlós István tárgyaljon “a Magyar Olimpia Bizottsággal és a kormánnyal annak tisztázása érdekében, hogy a megszűnt nemzeti egységre tekintettel van-e értelme az olimpiai pályázat fenntartásának.”

Borkai: Összetört az álom

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nem gondolta volna, hogy még egyszer a Fővárosi Közgyűlés előtt fog állni az olimpiai pályázat miatt. Borkai Zsolt a testület szerdai ülésén arról beszélt, hogy a sportnak és az olimpiának nemzeteket összekovácsoló ereje van, ahogy a nyári labdarúgó Európa-bajnokság idején is láthattuk. És így volt ez a riói olimpia alatt is.

Nem volt szegény és gazdag, konzervatív és liberális.

Az olimpiai pályázat benyújtása újra megadta ezt az esélyt Magyarországnak, 120 éves álmot válthattunk volna valóra Borkai szerint. Közel álltunk, közelebb, mint valaha, de összetört az álom. A kihátrálók szerinte politikai okok miatt fordítottak hátat a korábbi egységnek. Pedig büszke volt arra, hogy egy lapon emlegették Magyarországot Franciaországgal és az Egyesült Államokkal.

Ez a kis ország a legnagyobbakkal is küzdhet, a páston, a vízben és a medencében nyerhet is.

Sajnálja, hogy a magyar sportolók valószínűleg nem érezhetik át azt, milyen itthon győzni.

De én még hiszek.

A MOB a továbbiakban is azért dolgozik, hogy Magyarország mihamarabb olimpiát rendezhessen. Ha nem így tenne Borkai, az szerinte olyan lenne, mintha az orvosnak azt mondanák, ne gyógyítson, a tanár pedig ne tanítson.

Budapest és Magyarország megérdemli az olimpiát.

Nem érti, a média miért mindig csak azzal jön, hogy Athén belerokkant a rendezésbe, amikor London nem. Tudja, száz százalékos támogatottság nincs, de nem lett volna szabad hagyni, hogy a politika megossza az embereket.

A Momentum Mozgalom pedig szerinte csak felhasználta az olimpiát ahhoz, hogy a politika térképére felkerüljön, az ellenzéki pártok meg beálltak a mozgalom mögé, ezzel konkurenciát teremtve maguknak.

Ezzel tényleg Párizs és Los Angeles mellé is odaálltak.

Borkai szerint most az a kérdés, hogy:

Fel tudunk-e állni a sérülésből.

Ha helyreáll a nemzeti egység rövid időn belül, még van esély, mondta.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Fürjes: Ilyen közel sosem voltunk

A kormánybiztos, a budapesti pályázat elnöke kiemelte, hogy nyáron a főváros vizes vb-t rendez, ami Fürjes szerint a világ harmadik, negyedik legnagyobb sportesemény. Szinte vakmerő volt a vállalás, mégis megbíztak bennünk, mondta Fürjes Balázs.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kedden a helyszínen nézte és dicsérte meg a Duna Arénát. Fürjes szerint az aréna története a magyar összefogásról és az adott szó betartásáról szólt.

Erre csak együtt voltunk képesek, de együtt képesek voltunk rá.

Az olimpiai pályázat is így indult és így nagyon sikeres lehetett volna. Fürjes szerint óriási esély volt az olimpiára, soha ilyen közel nem álltunk a rendezéshez. Közepes méretű nagyvárosként az Agenda 2020 miatt a kormánybiztos szerint nagyon komoly esélyünk volt.

Budapest lehetett volna az új Barcelona.

A történet összefogással indult, a fővárosban is egyetértés volt még 2015-ben, Horváth Csaba, Botka László, Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes is a rendezés mellett volt. Fürjes már korábban is azt mondta, a sikeres pályázás záloga az egység és az összefogás. Korábbi szavait idézi:

Összefogás nélkül nincs esély.

Korábban a rendezés nemzeti ügy volt, ha ez nem lett volna, nem vágtak volna bele, ha pedig éles ellenállás fogadta volna a pályázattot, Fürjes szerint népszavazást kellett volna tartani – de egyiket sem tapasztalta. “Ezért vágtunk bele.”

Elillanni látszik az esély a kormánybiztos szerint, de mi gáncsoltuk el magunkat. A döntésre kívülállók leszünk, és utólag mindenki bánkódni fog, verni a fejét a falba, mert megbánjuk azt, hogy kihátráltunk. Fürjes szerint naponta hívják őket, ne hülyéskedjenek, nehogy kifaroljanak, hiszen “mi vagyunk az Agenda 2020 megtestesülése.”

De csak akkor van esélyünk, ha rövid időn belül helyreáll a nemzeti egység. Ha az ellenzők itt és most nem jelentik ki, hogy újra beállnak az egységbe, akkor semmi értelme tovább folytatni.

A népszavazásról azt mondta, hónapok telnének el pártcsatározással, amivel végleg kiírnánk magunkat a versengésből.

A tanulságokat levonjuk, a fővárost tovább építjük.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Összefosás

Az MSZP-s Horváth Csaba válaszolt az elhangzottakra, szerinte az olimpia elvesztette nemzeti ügy jellegét, az a szűk uralkodói elit döntése lett.

Nem volt érdemi párbeszéd, ezért pedig Tarlós Istvánt is felelősség terheli.

Csárdi Antal is erről beszélt: a fejük fölött döntöttek volna a rendezésről, de negyedmillió ember ezt nem hagyta. Nem voltak érvek a rendezés mellett, ezt elégelték meg az emberek. A mindennapi szegénység mellett nem lehet “luxus sporteseményt” rendezni az LMP-s politikus szerint.

A fideszes Kocsis Máte azt mondta, mindig lenyűgözi, amikor Horváth Csaba korrupcióról beszél, hiszen része volt a korábbi városvezetésnek.

Mély lélegzetet kell vennem, amikor magára nézek és végig kell hallgatnom, hogy korrupcióról beszél. (…) Maga hazudik.

Ami Budapesten most történik, az Párizs és Los Angeles érdeke, Kocsis szerint soha egyetlen nyári olimpiát nem előzött meg népszavazás.

Trippon Norbert MSZP-s képviselő szerint a kormánypártok

összefosták a bokájukat néhány fiataltól, akik kimentek az utcára.

Az álmokat pedig nem az olimpiai népszavazás törte össze, hanem a kormány, mert a magyar emberek hétköznapja sem megoldott.

Karácsony Gergely zuglói polgármester szerint a kormányoldal próbálja az ellenzékre tolni a felelősséget, amit visszautasít. Minden lehetséges dokumentumot elolvasott, szerinte felelős döntést hozott akkor is, amikor 2015-ben a fővárosban a rendezés mellett szavazott. Nnem az álláspontja változott, hanem a rendezés körülményei. Karácsony olimpiapárti, a saját pártjával is szembement, amikor korábban bizalmat szavazott a rendezésnek, amit azonban eljátszottak.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Gy. Németh Erzsébet (DK) úgy véli, jó lenne, ha lenne Budapesten olimpia, de nem 2024-ben, mert a pénzt egyelőre egészségügyre, oktatásra kellene költeni. A Fideszben pedig óriási zavart okozott, hogy volt 266 ezer ember a fővárosban, aki azt mondta, népszavazást szeretne.

Tarlós: Nem a Momentummal van a baj

Borkai és Fürjes beszéde, illetve az ellenzéki felszólalások után a főpolgármester is megszólalt. Tarlós István azt mondta, nem ő találta ki az olimpiát, ráadásul az nem csak Budapest ügye. Az aláírásgyűjtésről és a népszavazásról azt mondja, szerinte összegyűlt a szükséges 138 ezer érvényes aláírás.

Nem a Momentum Mozgalommal van a baj Tarlós szerint, ők világlátott, képzett fiatalok, akik értelmes kérdést tettek fel. Arról, hogy a pénzt inkább kórházakra vagy oktatásra kellene költeni, a főpolgármester azt mondta, az nem Budapest-specifikus kérdés.

IQ-kérdéseket vet fel, hogy mindig ezt vetik fel.

A Momentum szerinte céltudatos szervezet, amely be akarnak kerülni a politikai életbe, a hatalomba.

Ez nem bűn.

A jelenlegi főpolgármester idézte elődje, Demszky Gábor korábbi nyilatkozatait, aki támogatta korábban a 2020-as játékok megpályázását. Akkor kikkel van a baj? Nem is Csárdi Antallal, Karácsony Gergellyel, Tokody Marcellal, akik új képviselők a közgyűlésben, hanem azokkal, akik még Tarlósnál is régebb óta ülnek itt, és korábban többször is megszavazták azt, hogy támogatnak egy esetleges rendezést – még hatalmon.

Tarlós szerint a napokban megpróbálták rá és a kerületi polgármesterekre próbálják hárítani a felelősséget. Aminek szerinte nincs értelme, az az, hogy húzzák az olimpiarendezés ügyét, mint a rétestésztát. Előfordulhat, hogy a most 1-2 százalékon álló pártok még megbánják, hogy olimpiaellenesek lettek, a Momentum meg majd a térdét csapkodja a nevetéstől, hogy az ellenzéki mikropártok csak ennyire képesek – tette hozzá.

Fürjes: Folytatjuk

Tarlós után újra szót kapott Fürjes kormánybiztos, akinek másfél évig csodálatos munkája volt, hogy Budapestet és az esetleges magyar rendezést képviselhette a világban.

Ha van rá szükség, folytatom.

És Budapest építését is folytatják majd.

Nem írják ki azonnal a népszavazást

Az ülés elején hiába szerette volna ezt Csárdi Antal (LMP) és Horváth Csaba (MSZP) is, a

Fővárosi Közgyűlés nem vette napirendjére azt a módosító javaslatot, hogy rögtön írják ki a népszavazást a budapesti olimpiáról.

A főpolgármester nem árult zsákbamacskát, már kedden arról beszélt, hogy a közgyűlés nem fog dönteni a kérdésről. Az InfoRádiónak korábban azt mondta, erről nem neki egyedül, hanem a miniszterelnöknek, a MOB-nak és a fővárosnak közösen kell a döntést meghoznia.

Horváth Csaba, az MSZP politikusa az ülésen úgy fogalmazott, a 266 ezer aláírót és a Momentumot nem lehet semmibe venni, ezért kérte, írja ki a főváros a népszavazást.

Tarlós válaszolt, szerinte nem a Momentummal van itt a baj, hanem másokkal, utalt az ellenzékre a főpolgármester.

Borkai Zsolt egyébként bejött a Fővárosi Közgyűlés dísztermébe, majd az ülés kezdete előtt távozott. Kollégánk a folyosón még egy fotó erejéig elkapta őt, de újságírói kérdésre nem válaszolt. Nagyjából fél órányi távollét után újra megjelent a teremben.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A fővárosi közgyűlés szerdai ülése előtt sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet (DK) és Csárdi Antal (LMP) is arról beszélt, hogy azt akarják, a főváros írja ki a népszavazást az olimpiáról.

Kocsis Máté helyszínen kiosztott javaslatából kiderül, hogy a nemzeti egység felbomlásáért azok a pártok a felelősek, amelyek szembefordultak korábbi önmagukkal és most már ellenzik, míg korábban támogatták az olimpiát.

Kép: Facebook

Költségvetés

A főváros a napirendje szerint javaslatot tesz a 2017. évi összevont költségvetésére is, Horváth Csaba szerint az lenne a legjobb, ha Tarlós egész egyszerűen visszavonná ezt a napirendi pontot. Gy. Németh Erzsébet szerint ez a költségvetés nem szól semmiről, többet nem is mondott róla.

A kormánypártok szerint a költségvetés jó, béremelésre is lesz lehetőség. “A lehetősége szerint ez egy jó költségvetés, bátran ajánlom elfogadásra”, ezzel a fideszes hozzászólással zárul a vita.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik