Belföld

Gundel az olimpiáról: Hülyét csinálnánk magunkból a világ előtt, ha visszalépünk a pályázattól

Tegyük helyre a dolgokat! A BOM, vagyis a Budapesti Olimpiáért Mozgalom nem azonos a MOB-bal, nem is kötődik a Fideszhez vagy más párthoz.

– nyilatkozta Gundel Takács Gábor a Szemléleknek, azzal kapcsolatban, hogy mostantól a BOM szóvivőjeként támogatja a Budapesti Olimpia ügyét.

Szerinte nem a BOM támogatja a Fidesz ügyét, hanem éppen fordítva. Elmondta, 12 éve tagja a BOM-nak, szóvivői feladatait pedig ingyen, társadalmi munkában vállalta el.

Nem kapok, nem is kérek érte pénzt.

Hozzátette,

ha a tévénél maradtam volna, akkor is biztosan vállaltam volna a szóvivőséget, mert láthatóan kisiklott valahol az egész. Az olimpia rendezése nem vesztes ügy, nem rossz ötlet, s a különféle reakciókból, például a Momentum megszólalásaiból is látható, hogy nem magával a sporteseménnyel van a baj.

Elmondta, a BOM azt szeretné, hogy legyen népszavazás. Szerinte meg kell nézni, mi garantálja az átláthatóságot. Gundel Takács úgy látja, az ilyen rendezvények előreviszik a rendező országot.

Az én szándékom, és a BOM is így gondolkodik, hogy legyen olimpia Magyarországon, de ne mindenáron

– nyilatkozta. Szerinte hülyét csinálnánk magunkból a világ előtt, ha visszalépnénk a pályázattól.

Azt üzennénk, hogy merünk kicsik, jelentéktelenek lenni. Magyarország számára kevés kitörési pont adódik, hiszen nem valószínű, hogy egy próbafúrás nyomán valahol hazánkban feltörne az olaj, vagy a magyar banktitok miatt elkezdene hozzánk áramlani a világ pénze.

Magyarország a világ szempontjából sem politikai, sem gazdasági szempontból nem számít, hibahatáron belül vagyunk. Az olimpiai pályázat kapcsán is lesajnáltak minket. De mostanra végre elhitték, hogy mi ezt meg tudjuk csinálni, túl vagyunk két pályázati fordulón, és mehetünk az utolsóra is. És akkor most lépünk vissza? Mi ütjük saját magunkra a pecsétet, hogy tényleg nem számítunk.

Gundel Takács szerint ha hónapok múlva lenne népszavazás az olimpiáról, akkor lehet, hogy a megrendezés mellett voksolnának többen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik