Belföld

Molesztálta élettársa ötéves unokáját, hét évet kapott

Ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint molesztálta élettársa ötéves unokáját. Kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése és szexuális erőszak bűntette – ebben találták bűnösnek. Ahogy első fokon, ezúttal is hét év fegyházbüntetést szabtak ki, ám a táblabíróság szerint a vádlott folytatólagosan követte el utóbbi bűncselekményt.

A férfi 2012 áprilisa óta nevelte élettársával közösen az asszony két unokáját. A bíróság megállapította, hogy “2013 júniusában, amikor az akkor öt esztendős kislány beteg volt és nem ment óvodába, a vádlott legalább három alkalommal nemi szervét a gyermek szeméremtestéhez érintette”.

De nem ez volt az egyetlen eset, amikor molesztálta a gyereket. 2013 szeptemberében az ölébe ültette őt, fogdosta, simogatta. A férfi ekkor lebukott, élettársa – a kicsi nagymamája – rajtakapta és kérdőre vonta. A férfi erre

azt mondta, akkor teszi magáévá a kislányt, amikor akarja.

Mindezeken túl a számítógépén pornófilmeket tárolt, ezeket pedig a lebukása előtt, még augusztusban megmutatta mindkét kisgyereknek, „veszélyeztetve ezzel az értelmi és erkölcsi fejlődésüket”.

A férfi egyébként csak kiskorú veszélyeztetésében ismerte el a bűnösségét, azt, hogy molesztálta a kislányt, tagadta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik