Belföld

Nagy a baj, fogynak a szülőképes nők

A társadalom öregedésével párhuzamosan a szülőképes nők aránya is egyre alacsonyabb.

A Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója az InfoRádiónak azt mondta: a korábbi 22-23 év helyett ma átlagosan 28-29 éves korukban szülik első gyermeküket a nők. A szülőképes korú nők jelenleg a népesség 24-25 százalékát teszik ki.

Kamarás Ferenc hozzátette, az elmúlt 35 évben a népesség folyamatosan csökken, öregszik, így a szülőképes korú nők létszáma is csökkent.

2001 és 2016 között 270 ezer fővel, tehát 10,5 százalékkal.

A népességgel együtt a szülőképes korú nők is fokozatosan öregszenek, és jóval többen vannak, mint a fiatalok. A főtanácsadó szerint a ’70-es években született nagy létszámú nemzedékek most a harmincas-negyvenes éveikben vannak, de ők is fokozatosan elhagyják a szülőképes kort.

A 35 év alatti, fiatalok létszáma fokozatosan csökken, hiszen a születések száma is visszaesett az elmúlt időszakban.

Csökkent a bizonyos életkorig megszült gyermekek száma is. A 30-34 éves nőknek jelenleg átlagosan egy gyermekük van. Ma 100 nőre 100 gyermek jut, húsz éve ez 170 volt, tehát lényeges a visszaesés. A 35-39 évesek között is sok a gyermektelen, azonos az egy- és kétgyermekesek aránya, az átlagos gyermekszám itt is visszaesett.

Kitolódott a gyermekvállalás átlagos ideje. Kamarás Ferenc megjegyezte, az ’50-es években született, nagy létszámú, úgynevezett Ratkó-nemzedék is sok gyereket vállalt a ’70-es években bevezetett gyermekvállalást ösztönző intézkedéscsomag hatására, majd lényegesen visszaesett a születések száma, amely a ’80-as években, a GYED bevezetése után kicsit emelkedett, majd stagnált. A ’90-es évektől jelentős a visszaesés, a 2000-es években volt stagnálás, de a korábbinál jóval alacsonyabb szinten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik