Belföld

Németh Szilárd szerint politikai habverés a vízumbotrány

A fideszes politikus azt mondta, nincs szükség több bizottsági ülésre Kiss Szilárd ügyében.

Politikai habverésnek nevezte a fideszes Németh Szilárd a moszkvai vízumügyet, vagyis azt, hogy kiderült: a moszkvai magyar nagykövetség több ezer schengeni vízumot adott ki ellenőrizetlenül orosz állampolgároknak. Az ügy hátterében Kiss Szilárd volt agrárattasé áll, aki tulajdonosa és vezetője volt annak a kft-nek, amely kezdeményezésére az üzleti vízumok jelentős részét kiadták.

Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke azt mondta: egyértelmű, hogy szigorítani kell a külképviseletek biztonsági ellenőrzését, miután Kiss Szilárd úgy tevékenykedhetett a moszkvai magyar követségen, hogy kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági ellenőrzésen. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szolgálatok és minisztériumok egymásra mutogatnak az ügyben.

A testület jobbikos tagja, Mirkóczki Ádám közölte: a Kiss Szilárd-ügy sokkal durvább kérdéseket vet fel, mint korábban gondolták, „olyan rések vannak a magyar pajzson”, amit sokan nem sejtettek. Szerinte az, ami 2011 és 2013 között a moszkvai követségen történt, hatalmas nemzetbiztonsági kockázatot jelent és korrupciós mechanizmusra utal.

Azt Molnár és Mirkóczki is indokoltnak tartja, hogy a nemzetbiztonsági és külügyi bizottság együttes ülésen tárgyaljon az ügyről. Mirkóczki a külügyi és a földművelésügyi tárca képviselőit is meghallgatná.

Németh Szilárd viszont azt mondta: az ügyben nincs szükség több ülésre, a nemzetbiztonsági bizottság keddi zárt ülésén Mesterházy Attila, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista tagja is részt vehetett, és feltehette kérdéseit. A fideszes politikus kitért arra is, hogy Kiss Szilárd átvilágításánál még a 2005-ös nemzetbiztonsági törvényt alkalmazták, amit a Fidesz 2013-ban változtatott meg. Megjegyezte: az ügyben ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés miatt indult nyomozás folyamatban van. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik