Belföld

Visszatartják a 4-es metró kifizetéseit

A gyanúba keveredett cégek a vizsgálatok lezárásáig nem kaphatják meg pénzüket.

Budapest felfüggeszti a 4-es metró beruházására 2010 előtt kötött szerződéseik alapján minden gyanúba keveredett cég felé az utalást – közölte Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzettel.

Korábban Lázár János már bejelentette, hogy nem fizetik ki a fővárosnak azt a 20 milliárd forintot, amit a központi büdzséből idén kellene folyósítani a beruházásra, addig, amíg nincs pont az OLAF-vizsgálat végén. A miniszter szerint az EU által visszakövetelt 59 milliárd forinton túl a magyar államnak további 77,7 milliárd forintot kellene visszafizettetnie a fővárossal. A főváros dolga lesz megpróbálni a külföldi kivitelezőktől visszaszerezni az összegeket – jelentette ki.

A főpolgármester utasította a BKV-t, hogy készítsenek pontos kimutatást, mekkora az összeg, amit még nem utaltak ki. „Ahogy megkapom a dokumentumot, azonnal intézkedem: egy fillért se utaljanak ki a gyanús szerződéseket kötött cégek részére” – mondta. Szerinte az OLAF-jelentés egyértelműen tisztázza a politikai felelősség kérdését, mert egy kivételével valamennyi szerződés 2010 előtt született, amikor a főpolgármestert Demszky Gábornak hívták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik