“Szinte biztosra vehető, hogy a nagy múltú kemping a régi fényében mint kemping, már nem fog pompázni” – válaszolta a 24.hu-nak Koncz Imre, Balatonakali polgármestere. Pedig a község épp a fejlődés reményében írt alá 2008-ban településfejlesztési szerződést a balatoni kempingek felvásárlásáról elhíresült SCD Holding leányvállalataival. Az évtized végére azonban az SCD balatoni tervei és velük az egész cégcsoport összeomlott.
A lakókocsikat tavaly októberben kellett elvinniük a helyeiknek, akik sejtették, hogy a kempingnek meg vannak számlálva a napjai, arra viszont nem számítottak, hogy mindössze két hetük lesz a lakókocsijuk elvontatására.
Tavaly pályázatot írt ki a balatonakali Strand-Holiday kempingre az ingatlant tulajdonló Holiday Park Akali Kft.-t felszámoló Sonten Kft. A területet 2016. június 27-én megvásárolta az SSS Group Kft., azonban senki, semmit nem tud arról, mit és mikor építenek a kemping helyére.
Megkérdeztük a település polgármesterét, Koncz Imrét, hogy mit lehet tudni az eladásról, milyen áron értékesítették és mit tervez a vevő a Balaton partjára.
Válaszában azt írta:
Az elmúlt esztendőben felszámolási eljárás során szerezte meg a korábbi Holiday Kemping területét az SSS GROUP Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság. A korábbi Strand Kemping szintén felszámolási eljárás alatt van (a Holiday melletti kemping), annak viszont az első meghirdetését követően nem lett meg a tulajdonosa. Ott a felszámoló, egyéb okokra való hivatkozással érvénytelenítette az eljárást és minden bizonnyal hamarosan ismét kiírja azt. Azt, hogy mi a kft. pontos szándéka, még nem tudjuk. Vélhetően fejleszteni szeretnék a területet, a rendezési terv adta lehetőségek keretei között.
Pedig a balatonakali képviselőtestület 2016. július 27-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyve szerint a nyáron még pontosan tudták, mit terveznek a kempinggel:
Az önkormányzat számára fontos, hogy a jövőben legalább annyi bevételt termeljen a kemping, mint korábban. A vevő képviselője a minőségi turizmus felé szeretne nyitni, fejleszteni, a területet beépíteni, épületeket emelni.
Az is a jegyzőkönyvből derül ki, hogy a vevő körülbelül 2597 m2-területet adna át az önkormányzatnak, ingyen.
Ezek után megkérdeztük a polgármestert, mennyiért vásárolta meg a Sonten Kft a területet. Azt írta:
sajnos a vételi árról nincsenek pontos információim.
Ez is érdekes, mert a pályázat tavaly, június végén eredményes lett és bárki számára elérhető: a nyertes ár 250 millió forint.
Sőt a polgármester volt a nyilvános ülésen a napirendi pont előadója. A szövegben ez szerepelt: A felszámolással megbízott SOLTEN Kft. Gellén István felszámoló 250.250.000,- Ft + ÁFA, azaz 317.817.500,-Ft ajánlati árat fogadott el a pályázó SSS Group Ing.fejlesztő Kft.-től. (3. melléklet a felszámolói felhívás és a pályázati ajánlattétel.)
Így különösen furcsa, hogy Koncz József nem tudja, mennyiért értékesítették a kempinget. A polgármester levelében még hozzátette:
Hallomásból tudom, hogy a piaci, illetve a kikiáltási ár alatt jutott a területhez a cég.
Ez valóban így van, hiszen a 13935 m2 területre az irányár 572 210 000 forint volt, a kikiáltási ár ennek még a felét se érte el, és végül pont ennyiért, 250 250 000 forintért értékesítették.
Gmailes e-mail cím, chilei lakcím
Kíváncsiak voltunk arra, mit lehet tudni az SSS Group Kft.-ről, amely féláron szerezte meg a vízparti területet. A céget 2011 végén jegyezték be, J&J Group Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságként indult, ezt később az Opten adatai szerint felszámolással vagy kényszertörléssel megszüntették.
2014-ben váltottak SSS GROUP Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság névre. A szerződések születésekor az SSS Group ügyvezetője Juhász Lajos volt. Az Opten szerint a cégnek 2011 és 2014 között nem volt nettó árbevétele, 2015-ben 43 020 forintot “kaszált”.
A SSS Groupnak kicsit több mint egy hónapig tagja volt Francisco Javier Becerra Osorio, aki egy chilei címről volt bejegyezve. Az Opten szerint őt egy hónap után törölték is, 2016. június 14-én.
Természetesen Juhász Lajost is kerestük. Az Optenben egy gmailes e-mail cím van megadva, ami viszont visszadobja az üzeneteket. Végül egy szerződésen találtuk meg Juhász számát, ám először azt mondta, nem tudja, miről beszélünk. Nem akart válaszolni arra sem, hogy ő e az SSS Group Kft. ügyvezetője.
Megkerestük a Sonten Kft.-től a felszámolást intéző Gellén Istvánt is, aki átküldte az önkormányzat nyilatkozatait, amiben látni a pályázati eljárásokat. Arra viszont ő sem válaszolt, mit és mikor terveznek építeni a Balaton partjára.
Kérdeztük a Balatontouristot is, mit tudnak az ügyről.
Nincsenek információink sem az ügyletről, sem a terület további hasznosításáról
– jött a válasz.
Kíváncsiak voltunk arra is, milyen anyagi helyzetben vannak a kempingek Balatonon, és hogy vajon a Balatonakali Kempinghez hasonlóan néhány éven belül apartmanházak épülnek majd több helyütt. Azt írták, társaságuk üzleti titokként kezeli az egyes kempingek jövedelmezőségét.