Belföld

Juhú! Felújítja a MÁV a Keletit (valamikor)

A Magyar Közlekedési Klub nemrég rakott ki képeket a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztáráról, amit ugyan felújítottak, de a környékét eszi a pusztulás. Megkerestük a MÁV-ot is, meddig tájékoztatják még fecniken az utasokat, meddig rohadnak az utasvárók, meddig kell sarkokat arrébb menni vonatjegyet nyomtatni. Kezdjük a jó hírrel:

A Keleti pályaudvar esetében rövidesen megérkezhet a felhatalmazás a teljes renoválás tervezésének megkezdésére.

Magyarán még sok lépcsőfok van hátra, de egyszer felújíthatják a pályaudvart, így a váróterem is megújulhat. Részletezik, hogy a “felvételi épület” műemlék, tehát az államé. Teljes felújítás kell, ahhoz viszont profi restaurátorok, örökségvédelmi engedélyek. Ezek a szempontok viszont megkövetelik, hogy ne foltszerű javítások legyenek, mert

a napi üzemeltetéshez kapcsolódó – hibaelhárító jellegű – javításokkal az összképet látványosan befolyásoló eredményt sajnos nem lehet elérni.

Az pedig rágalom, hogy nem működik nyomtatási lehetőség, a MÁV-START ügyfélszolgálati irodájában, a főbejárattól balra, ahol van

nyomtatási célra is szolgáló, az ügyfelek, utasok által használható számítógép, ahol lehetőség nyílik az online előre megvásárolt, de otthon ki nem nyomtatott, pdf formátumú jegyek nyomtatására, valamint utazási információk, menetrendek nyomtatására egyaránt.

A nemzetközi jegypénztárnál lévő önkiszolgáló pontot hamarosan átalakítják, így a nemzetközi információ átkerülhet a mostani helyéről a nemzetközi jegypénztár melletti önkiszolgáló jegyvásárlási pontra. Így az ottani munkatárs segítségével az utasok gördülékenyebben tudják majd használni az online felületeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik