Belföld

Lázár János még életében nem ivott sört

A 4-es metró ügye az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye,

mondta Lázár János a 77. Kormányinfón. Ezt nem a kormány állítja, hanem az OLAF. Ez egy négy éven keresztül tartó vizsgálat volt, a teljes anyagot átvizsgálják, tette hozzá. Az OLAF-jelentés miatt nyomozás van.

A magyar államnak kell ezt a pénzt visszafizetni. A főváros jelenlegi vezetésének semmi köze ehhez, ellentétben Demszky Gáborral, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szeged, Botka nélkül

Jó megállapodást kötött Orbán Viktor – mondta Lázár János a miniszterelnök szegedi látogatásáról.

Szegedből regionális központot kell kialakítani,

ehhez járul hozzá a 70 milliárd forint értékben, fejlesztésekre megkötött szerződés.

Lázár, Botka László nevét egyszer sem említette a szegedi találkozó kapcsán. 

Mindenkinek legyen munkája

Az első emelt bért megkapták a munkavállalók. A kormány célja, hogy

mindenkinek legyen munkája és a munkából meg lehessen élni,

mondta Lázár.

Ma Magyarországon 37 ezer olyan üres munkahely van, ahova nem kell szakképzettség. Azon dolgoznak, hogy a munkaadók hogyan kaphatnak nagyobb támogatást. 40 milliárd forintos programot terveznek ennek érdekében.

Kórházak

Két fővárosi kórház összesen 7,8 milliárd forintot kap új osztályok létrehozására. Cserébe a két intézmény vállalta, hogy ezeken a helyeken

nincs abortusz és nincs hálapénz.

Egyik a Bethesda Gyermekkórház.

Keresztényüldözés

880 millió forint ad a kormány az üldözött keresztényeknek. Például Irakba gyógyszerellátás, humanitárius segítséget küldenek . Vannak olyan információik Lázáréknak, hogy 215 millió keresztény él a világban, akiket üldöznek.

Szentendre

A kormány segít Szentendre városának.

2,9 milliárd forintos szentendrei támogatást vállal át a kormány. 

Heineken

Lázár János nem iszik sört és mindenki eldönti, milyen sört iszik. Románia magyar szimbólumokat próbál ellehetetleníteni. Ez egy tendencia szerinte. Márpedig a Csiki sör egy magyar szimbólum. Ez egy magyarellenes lépés Románia részéről – mondta Lázár a Csiki sör betiltásáról.

A Heinekenre nyomást gyakorolni helyes döntés

mondta.

Szerinte Romániában a magyar Csíki sört sóval hintenék be. Igazságtalan a döntés, tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik