Megírtuk, párttá alakul a Momentum, sőt, már mérhetőek is. Pár héttel a színre lépésük után a teljes népesség egy százalékát, illetve a választani tudó “biztos” szavazók 2 százalékát tudhatják maguk mögött, írja a hvg a Medián felmérése alapján.
Kiderült, hatalmas a Fidesz fölénye, a választani tudó “biztos” szavazók körében 60 százalékos a támogatottságuk. Január utolsó hetében a válaszadók 46 százaléka érezte úgy, hogy az országban jól mennek a dolgok, utoljára 2010-ben volt ilyen optimista a magyar.
Orbán is nagyon népszerű, 5 százalékos erősödést követően 49 százalékon áll. Kormánya munkáját minden második válaszadó jónak vagy nagyon jónak értékelte.
Botka László 34 százalékos támogatottságával jelenleg a második legnépszerűbb ellenzéki politikus, Szél Bernadett LMP-társelnök (38 százalék) mögött.