Belföld

Csak kísérettel engedtek át romákat a Gozsdu udvaron

A Gozsduban biztonsági kíséretet kapott két nő, mint utóbb kiderült, cigányságuk miatt.

Nagy botrány közepébe csöppent a részeg angolok mekkája, a bulinegyed szívcsakrája, a Gozsdu udvar, ugyanis a VII. kerületi szórakozóhely-komplexumon két nő szerint is cigány származásuk miatt engedték csak biztonsági kísérettel át őket.

Az Index elérte egyiküket telefonon, aki elmondta, csak egy rövid szakaszon érintették volna a Gozsdut, a Holló utca felől tartottak a Madách térre, amikor megállították őket “Gozsdu” feliratú mellényben lévő biztonságiak, hogy csak kísérettel mehetnek tovább. Átmentek, majd felháborodásukban visszatértek a helyszínre, hogy beszéljenek az őrök felettesével.

Ő oda is jött, szabadkozva közölte, hogy maga is roma, de cigányokat csak kísérettel engedhet át itt, ezt adták ki neki.

Az Index úgy tudja, hogy egy biztonsági cég védi az átjáróházat az elszaporodott zsebesek, dílerek és prostituáltak miatt. Keresték a Gozsdu udvart is, de nem válaszoltak még.

Egy másik posztban egy másik nő is jelezte, milyen megalázó volt mindezen végigmennie, őt megkerestük, amint válaszol levelünkre, megírjuk, hogy látta a történetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik