Belföld

Van, ami még az ónos esőnél is durvább: a KDNP szerint folyamatosan javul az egészségügy helyzete

egészségügyi helyzetkép3 (Array)
egészségügyi helyzetkép3 (Array)

Egy nappal azután, hogy tavalyhoz képest újabb három hellyel hátrébb került Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) rangsorában, sajtótájékoztatót tartott a KDNP és elmondták, hogy

 folyamatosan javul az egészségügy helyzete. Az MTI pedig lehozta.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tiszteletbeli elnöke szerint a magyar egészségügy helyzete folyamatosan javul, s bár a hátrányokat nehezen dolgozza le az ágazat, a felzárkózás megkezdődött.

Surján László, a KDNP egészségügyi szakbizottságának tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta:

további javulás érhető el egészségtudatos magatartással, az egészség megőrzésére irányuló lépésekkel, a költségvetés növelésével, a finanszírozás átalakításával. Úgy látja, most van egy “lyukas zsák” jellege a rendszernek, és ennek, ilyen formában való feltöltése nem a jó megoldás.

Szerinte az egészségügyi ellátórendszernek versenyeznie kellene a betegekért, ami a háziorvosoknál már jól működik. Hozzátette: a beteg választhatná meg, melyik kórházban szeretne gyógyulni, s erről a háziorvosával egyeztethetne. Fontosnak tartaná a szakfelügyeleti ellenőrzés megerősítését is.

Surján László kitért arra, hogy statisztikai adatok szerint a születéskor várható élettartam – bár a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan javul a helyzet – nagyon alacsony, a V4-ek között és az unióban is az utolsó helyen áll Magyarország. Bár jó irányba indultunk el, ugyanakkor még messze vagyunk, hogy például Ausztriát utolérjük.

Az egészségesen töltött évek számát tekintve Magyarország a szomszédos államokhoz képest jobb helyzetben van, s megelőzi Németországot, Svájcot és Ausztriát vagy Finnországot,

a 60,8 évvel a középmezőnyben helyezkedik el hazánk és a 61,8 éves uniós átlaghoz közelít – mondta Surján.

Ehhez nehéz mit hozzáfűzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik