Az elmúlt hónapban egyszerre három ügy is napirendre került a nyugdíjasokat érintően. Mindegyik kezdeményezés önmagában alkalmas arra, hogy képes legyen elrontani azt a képet, amelyet a kormány sugároz magáról, azaz, „erőn felül költött az állam a nyugdíjasokra”.
A legrégebben napirenden lévő kérdés a nők 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének kiterjesztése férfiakra is. Ezt az ügyet a szakszervezetek tűzték elsőként céltáblára, amikor népszavazást kezdeményeztek a kérdésről. Ezt végül 2015-ben az Alkotmánybíróság állította meg, de ettől még újra és újra felvetődik, utoljára a Jobbik karolta fel ezt az ügyet. Az alacsony induló nyugdíjakra és a létminimum alatt élő nyugdíjasok problémájára irányult a Magyar Szakszervezeti Szövetség javaslata, amely 80 ezer forintra (a nyugdíjas létminimum szintjére) emelné a nyugdíjminimum összegét. Eszerint 20 év szolgálati idő után nem kaphatna ennél az összegnél senki sem kevesebbet (ez jelenleg 28.500 forint). A Policy Agenda által végzett számítások alapján a 2013-2015 között öregségi nyugdíjba mentek 33 százalékának kisebb volt a nyugdíja, mint az adott évben érvényes időskorúakra számított létminimum összege.
A harmadik ügy, amelyet nyugdíjas érdekvédelmi szervezetek vetettek fel, a nyugdíjemelés mértéke és kiszámításának módja. 2016 végén a Fidesz érzékelte azt a problémát, vagyis a 0,9 százalékos emelés oly mértékben alacsony (főleg a korábbi évekhez képest), hogy már-már büntetésnek fogják fel az érintettek. A kormány ezért vitte 1,6 százalékra a nyugdíjemelés mértékét, és ezen túlmenően 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt osztott szét minden nyugdíjas között (elég értelmetlenül a külföldön élők számára is).
Egyes érdek-képviseleti szervek ugyanakkor nehezményezik, hogy míg a legalacsonyabb keresetűek esetében 15 százalékos – sőt, a garantált bérminimumnál 25 százalékos – béremelés van, várakozások szerint az átlagkeresetek is 10 százalék körüli mértékben emelkednek, és ez a nyugdíjemelésnél leszakadást okoz majd.
