Belföld

Visszavonatnák Csiszár Jenő kinevezését

Az Együtt felszólította a Külügyminisztériumot, fejezze be az ország lejáratását.

Az Együtt elfogadhatatlannak tartja Csiszár Jenő minden szakmaiságot nélkülöző, kétmillió forintos fizetéssel járó kinevezését, amivel a kormány ismét lejáratja a magyar külügyet. Mint korábban megírtuk, a műsorvezető azután számíthat csúcsfizetésre, hogy ősszel főkonzulként elfoglalja diplomáciai állomáshelyét Milánóban.

Az ellenzéki párt azonban Csiszárt szakmailag alkalmatlannak tartja a posztra, ezért felszólította a Külügyminisztériumot, azonnal vonja vissza kinevezését, amit nevetségesnek tart.

Ráadásul a legmagasabb, a nagyköveteknél is alkalmazott 4,6-es szorzóval számítják majd ki Csiszár Jenő alkalmatlan diplomataként kapott fizetését.

Korábban a tárca azzal indokolta a kiválasztást, hogy Csiszár az üzleti és médiavilágban jártas, széles kapcsolati tőkével rendelkezik, így teljesen alkalmas arra, hogy segítsen a külgazdasági eredmények javításában.

Korábban Lattmann Tamás nemzetközi jogász a diplomáciai kinevezések hátteréről lapunknak azt mondta, ilyen tisztségre általában nem ismert embereket választanak, ebből a szempontból mindenképp meglepetés Csiszár kinevezése, de ez a terület nincs szigorúan szabályozva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik