Belföld

Na kiknek a nevét mondták az emberek, amikor az adómutyiról kérdezték őket?

A Demnet e2016 novemberében a Publicus Intézettel együtt készített egy kutatást 1000 fős reprezentatív mintán az adóelkerülésről, ennek eredményeiről az Átlátszó Blog számolt be.

A megkérdezettek fele szerint az adóelkerülők többsége illegális eszközökkel él és csak a negyedük véli úgy, hogy legális eszközök is rendelkezésre állnak, azonban érdemes figyelembe venni, hogy sokan egyáltalán nem is tudtak válaszolni a kérdésre, iskolai végzettségtől függetlenül – írják a bejegyzésben, amelyben kitérnek arra is, hogy a többség ugyanakkor egyetért azzal, hogy az adóköltségek legális minimalizálása elfogadható.

Vajna, Rogán, offshore, Ciprus

A kutatás során rákérdeztek konkrét adóelkerülési ügyekre, a legtöbben Andy Vajna nevét mondták, majd Rogán Antalét, illetve az „offshore”-t, mint címszót, a legismertebb adóparadicsomnak pedig Ciprus bizonyult.

Annak, hogy miért tudják elkerülni ezek a szereplők az adófizetést, a megkérdezettek szerint leginkább az az oka, hogy senki nem kéri számon őket, valamint megvédik őket a politikusok. A 8 osztályt végzettek vagy szakképzettek szerint viszont fontos szerepe van annak is, hogy a sajtó nem képes feltárni ezeket az ügyeket és a közvélemény sem figyel oda.

A cikk szerint a legtöbb megkérezett szerint az adóelkerülést leginkább az teszi lehetővé a csalók számára, hogy senki nem kéri számon őket, valamint megvédik őket a politikusok. A 8 osztályt végzettek vagy szakképzettek szerint viszont fontos szerepe van annak is, hogy a sajtó nem képes feltárni ezeket az ügyeket és a közvélemény sem figyel oda – derül ki a cikkből. A teljes elemzést itt olvashatja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik