Belföld

Fidesz-KDNP: az egészségügyben és az oktatásban már nincsen létbizonytalanság

hajléktalankórház (Array)
hajléktalankórház (Array)
A kormánypártok szerint a létbizonytalanság helyett kiszámíthatóság, a megalázás helyett megbecsülés tapasztalható ma az oktatásban és egészségügyben a szocialista kormányzáshoz képest.

Hollik István kereszténydemokrata képviselő budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a baloldal korábban a sorozatos pénzkivonásokkal nemcsak veszélybe sodorta a kórházak működését, hanem kilátástalanná tette a dolgozók helyzetét is. Az intézmények összevonásával, megszüntetésével több ezer egészségügyi dolgozó és pedagógus veszítette el állását – tette hozzá.

A politikus elmondta azt is, hogy a baloldal egyetlen egy, a két szektort támogató intézkedést sem támogatott, viszont “hergeli” a dolgozókat, akiknek demonstrációkat szervez.

Hollik István hangsúlyozta, hogy 2010-óta a Fidesz-KDNP-kormányok folyamatosan pótolják az oktatásból, egészségügyből korábban kivont összegeket, ennek nyomán béremelések indultak el elsőként a pedagógusoknál, majd az egészségügyben.

Bérfejlesztés az egészségügyben

Kiemelte, hogy tavaly szeptemberben az ápolók bérfejlesztése is elindult, amelynek mértéke 2019-re 65 százalék lesz, a szakorvosok, szakgyógyszerészek bére pedig két év alatt 207 ezer forinttal emelkedik.
Kérdésre válaszolva Hollik István reagált arra a hírre, amely szerint Botka László, Szeged MSZP-s képviselője szolgálati autóval távozott egy rendezvényről, miközben korábban azt mondta, hogy tömegközlekedéssel jár a szmogriadó alatt.

A KDNP politikusa szerint Botka László ugyanazt a “gyurcsányista, őszödi, szocialista vonalat” folytatja, mint elődei: mondanak valamit, és aztán annak az ellenkezőjét teszik, hazudnak az embereknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik