Belföld

Gyomorforgató horrorvideó a hűtőkamrából

Több mint 450 kiló jelöletlen, részben penészes tejterméket foglaltak le egy kistermelőnél.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei megállapították, hogy a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót, vajat kicsomagolta és sajátjaként adta el a termelő, akinek a telepén sok szabálytalanságot találtak. A termelő a tejtermékek nyomon követését biztosító nyilvántartásokat már 2010 vége óta nem vezette.

A termékek előállításához használt helyiség takarítatlan és takaríthatatlan: padozata repedezett, a falak és a mennyezet szennyezett, penészes, pókhálós, a sajtkészítéshez használt formák szintén piszkosak voltak. A félkész- és késztermékeket – az előírásokat megszegve – egy hűtőkamrában érlelték, tárolták. A szakemberek végül összesen 459,9 kiló jelöletlen, illetve részben penészes tejtermék forgalomból történő kivonását, megsemmisítését rendelték el, addig hatósági zár alá kerültek.

A szakemberek megállapították, hogy a termelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót (brynza), vajat kicsomagolás után saját készítésű termékként elsősorban a gödöllői piacon árulta.

A higiéniai hiányosságok, élelmiszer-biztonsági problémák miatt egyelőre felfüggesztették a kistermelő engedélyét. Az ügyben több százezer forintos bírság kiszabása várható. A telepen szarvasmarhát, sertést és kecskét is tartottak, de több esetben hiányoztak a különböző betegségektől való mentességet igazoló eredmények, az állatok eredetét bizonyító papírok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik