Belföld

Cikket írt Orbán az EU bajairól

A miniszterelnök szerint az európai intézmények az államok fejére nőttek.

Népességét, természeti forrásait és emberi erőforrásait tekintve az Európai Uniónak a világ vezető hatalmának kellene lennie – vélekedett Orbán Viktor a Hungarian Review című lapba írt cikkében. A miniszterelnök ugyanakkor úgy látja, stagnálása akadályozza az uniót abban, hogy betöltse szerepét.

A stagnálásnál is rosszabb, hogy az unió váratlan válságok sorával szembesült – írta Orbán, példaként említve az euró válságát, az „illegális bevándorlást” és a széteséssel fenyegető geopolitikai helyzetet. Szerinte a Brexit nagy fordulatot jelez – az EU először veszíti el egyik tagországát, ami egy végleges dezintegrációnak is lehet az előjele.

A kormányfő azzal vádolja az EU-t, hogy a problémákkal való foglalkozás helyett „önkínzóan vádaskodik”. Számára úgy tűnik, hogy

az unió manapság intézményekből áll, a tagországok pedig csak azért léteznek, hogy támogassák tevékenységüket.

Szerinte az Európai Parlament szerepének megerősítésre rontotta az európai intézmények hatékonyságát, de azt is hibának tartja, hogy lehetővé tették az Európai Bizottságnak, hogy önálló politikai szereplővé váljon, noha eredetileg az egyezmények felett őrködő testület szerepét szánták neki.

„Valahányszor a miniszterelnökök nem tudnak konszenzusra jutni egy kérdésben – és ilyen kérdés volt a kötelező migránskvóta ügye –, szemlátomást rutinná válik, hogy a Bizottság kötelező érvényű politikai intézkedéseket foganatosít” – állapítja meg a miniszterelnök, hozzátéve, hogy „Brüsszel, megkerülve a miniszterelnököket, titokban olyan jogokkal él, amelyek kizárólag a tagállamokat illetnék meg”.

Hibának nevezi azt is, hogy az Európai Tanács kétharmados többséggel hozhat döntést olyan kérdésekben, amelyek létfontosságúak a tagállamok nemzeti érdekeinek szempontjából. Úgy véli, az EU nem lesz sikeres, ha nem vonja be az embereket az előtte álló különféle válságok elleni küzdelembe.

„Semmilyen uniós intézmény sohasem léphet egy állam helyébe… Az intézmények vannak a tagállamokért, és nem fordítva” – írja Orbán, aki azt is firtatja, hogyan kellene „rendet teremteni”. Erre szerinte nem túl bonyolult a válasz, ha osztjuk az „egység a sokféleségben” elvet. „Vissza kell térnünk az európai jog következetes alkalmazásához. Ugyanazzal a mércével kell mérnünk egymást” – vélekedik. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik