Belföld

Szmogriadó: kemoterápiára hozták a négyéves kislányt, megbüntették az apát

Egy Budapesttől 180 kilométerre fekvő településről érkezett szerdán Budapestre egy házaspár a négyéves, leukémiás kislányukkal, a soros kezelésre. A gyereket hosszabb ideje kezelik, immunrendszere legyengült, tömegközlekedéssel eleve nem is jöhettek volna, így a szmogriadó ellenére a család húsz év körüli Opel Astrájával érkeztek. Az autó a környezetvédelmi osztályba sorolása miatt a szmogriadó alatt nem közlekedhetett volna Budapesten – idézte fel a történteket egy családi jóbarát a 444.hu-nak, az édesanya engedélyével.

Az eredeti tervek szerint a kezelés után azonnal hazavihették volna a kislányt, kisebb komplikáció miatt a gyereknek és édesanyjának a kórházban kellett maradniuk. Az apát akkor intették le a rendőrök, amikor hazafelé indult.

A férfi a papírjai átnyújtása után állítása szerint hiába mondta a rendőröknek, hogy előjegyzett orvosi kezelésre érkezett a gyerekével, aminek a dokumentumai ott vannak az ülésén, a papírokat megnézni sem voltak hajlandóak, és 15 ezer forintos büntetést róttak ki az édesapára.

A portál emlékeztet: az emberiességi szempontokon túl a jogszabály úgy fogalmaz, hogy a forgalomkorlátozás alól mentesülnek

a külön jogszabályban meghatározott betegszállító járművek, valamint a kórházi és járóbetegellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállító gépjárművek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik