Belföld

Lebontják Lukács György szobrát Újlipótvárosban

A kommunista filozófus helyére Szent István kerül.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén eldöntötte: lebontják a kommunista rendszer fenntartásában tevékenyen részt vevő filozófus, Lukács György XIII. kerületi szobrát. Egy Szent István-szobor kerül majd a helyére, az államalapító királyról elnevezett parkban.

A szobor eltávolítására vonatkozó javaslatot Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője nyújtotta be. 19 igen szavazattal fogadták el a döntést 3 nem ellenében és egy tartózkodás mellett.

Tokody az előterjesztésben azt írta: Lukács amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mindhárom kommunista rendszerben szerepet vállalt. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére, 1945 után világhírnevét arra használta, hogy a kommunizmust legitimálja, 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában.

A közgyűlési döntés szerint 2019. augusztus 20-án szeretnék felavatni a Szent István-szobrot. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik