Belföld

Feketelistára kerülhetnek a gyerekek ellen bűnözők

A gyermekvédelmi törvényben is rögzítenék, hogy aki bármit elkövetett gyerekek ellen, az ne kerülhessen be a gyermekvédelmi rendszerbe dolgozóként.

Nyilvántartás készülhet azokról, akik korábban bármilyen, kiskorúakkal szembeni bűncselekményt követtek el, ez be is épülne a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába – írja szerdai számában a Magyar Idők. A cikk szerint a cél az, hogy ők soha többé ne kerülhessenek a gyermekek közelébe, az erről szóló módosító javaslat pedig tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé.

Az áldozatvédelem része a gyermekvédelmi rendszernek. A jövőbeni célunk nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, ezért azt szeretnénk elérni, hogy olyan személy, aki bántalmazó volt korábban, ne is dolgozhasson a gyermekvédelemben

– fogalmazott a lapnak Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, elismerve, hogy ezeknek az eseteknek a megelőzésére az erkölcsi bizonyítvány kevésnek bizonyul. Mint mondta, a javaslat a Gyermekeink Biztonságáért Kiemelt Ügyek Munkacsoportjának novemberi ülésén került elő, ez alapján született meg a tervezet. Hozzátette:

Komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekvédelemben dolgozó munkatársak a megfelelő képzést kapják, és felismerjék a bántalmazás jeleit.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik