Belföld

Olasz buszbaleset: nincs műszaki meghibásodásra utaló nyom

A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig semmi olyan nyomot nem találtak a hatóságok, amely műszaki meghibásodásra utalna – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-nek.

A norvégiai Tromso városából a tárcavezető hozzátette: az olasz rendőrség mindazonáltal megerősítette azt a korábbi értesülést, hogy féknyomot valóban nem találtak. A túlélők meghallgatásából azt a következtetést vonták le, hogy

az elmondottakban nincs ellentmondás, és semmilyen rendkívüli esetről, fejleményről nem számolt be senki a balesetet megelőző percek tekintetében. 

Szijjártó Péter közölte: jelenleg a helyszínen már csak egy áldozat rokonai tartózkodnak, az ő hazaszállításukat is konzuli segítséggel megszervezik.

A két válságos állapotban lévő sérültről a külügyminiszter a kórháztól kapott információk alapján azt mondta:

az állapotuk nem romlott, de

a súlyos égési sérülést szenvedett sérülten bőrátültetést kellett végezni.

A másik válságos állapotban lévő – koponyasérülést szenvedett – sérült hét-tíz napon belül hazaszállítható lehet, ha így halad a felépülése – közölte. Hozzátette: a hazaszállítást a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) fogja koordinálni.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a holttestek azonosításához szükséges minden DNS-mintát már levettek a hozzátartozóktól, de a mintavétel a holttestekről azok állapota miatt kicsit nehezebben megy, mint ahogyan az olasz hatóságok várták. Ezért lehet, hogy néhány nappal később lesznek meg a DNS-vizsgálatok eredményei – mutatott rá.

Megjegyezte: az olasz hatóságok a ruházatot, ékszereket is figyelembe vesznek az azonosítás során.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy egy temetkezési vállalatokat tömörítő szövetség jelentkezett, hogy a holttesteket ingyen hazaszállítják, az ehhez szükséges autók és szakemberek rendelkezésükre állnak. Most ezt a folyamatot koordinálják a KKM-nél, a megfelelő konzuli segítséget biztosítják a hazaszállításhoz – mondta. Kiemelte: a hazaszállítás időpontja az azonosítástól és az olasz hatóságoktól függ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik