Belföld

Buszbaleset: százával kapja a felajánlásokat a kormány

Balog miniszter elmondta: a magyar mentők megérkeztek Veronába, azon dolgoznak, hogy hazahozhassák, akit lehet.

Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton délután a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt. Az iskola diákjai és tanárai utaztak azon a buszon, amely szombatra virradó éjjel balesetezett Olaszországban, a tragédiának 16 halálos áldozata van.

Balog Zoltán azt mondta: a veszteség közös, és nemcsak a veszteségen, hanem a fájdalmon is osztoznak. Hangsúlyozta: az együttérzésen túl az elsődleges feladat a mentés.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével megérkezett a helyszínre küldött mentőcsapat. A mentők körbejárják a kórházakat, és azt a szállodát, ahol a buszbaleset sérültjei vannak.

Azon dolgoznak, hogy akik hazajöhetnek, minél hamarabb haza tudjanak jönni – jelentette ki Balog, hozzátéve: ennek költségeit az állam vállalja.

Balog mellett Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Solti László, a Klebelsberg Központ vezetője szombaton késő délután közösen gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére a gimnázium előtt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik