Belföld

Több mint egymilliárd forintos adóssága van az MSZP-nek

A Magyar Nemzet információi szerint súlyos tartozásai vannak az MSZP-nek, tavaly nyárra összesen 1,2 milliárd forint adósságot halmoztak fel. Ez pedig csaknem háromszorosa annak az összegnek, amit az MSZP 2016-ban állami párttámogatásként kapott.

A lap szerint Molnár Gyula, a párt jelenlegi elnöke 2016 nyarán egy adóssággal teli MSZP-t vett át Tóbiás József korábbi pártvezetőtől. Az MSZP az utóbbi időkben az alapvető szolgáltatások díjával is adósa maradt magánszemélyeknek és cégeknek, de állami és kereskedelmi pénzintézeteknek is tartozik.

Csak néhány példa: körülbelül négymillió forintot nem fizettek ki a Magyar Telekomnak a különböző megyei telefon- és internetszolgáltatások után. Közel nyolcmillió forinttal tartoznak a közvélemény-kutatással foglalkozó Publicus Intézetnek, de háromszázezer forinttal tartoztak üzemorvosi szolgáltatásokért is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik