Belföld

Sorozatos kamionbalesetek miatt áll az M1-es

Három különböző, ám egymáshoz közeli helyszínen ütköztek egymásnak kamionok az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán csütörtökön késő délelőtt. A balesetek Mosonmagyaróvár közelében, a Budapest felé vezető oldalon történtek. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók folyamatosan dolgoznak, tart a műszaki mentés – közölte korábban a katasztrófavédelem.

Az első két karambolnál senki nem szorult be a járművébe, a tűzoltók ezeken a helyszíneken áramtalanítják a kamionokat.  A harmadik balesetnél, ahol három teherautó csúszott egymásba, a beszorult sérültet a tűzoltók kiérkezése előtt kiemelték a roncsból. A történtek miatt az érintett szakaszon állt a főváros felé vezető forgalom, a járművek mindhárom forgalmi sávot eltorlaszolták.

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy az egyenruhások az Ausztria felől érkezőket a 160-as kilométerszelvénynél leterelik az autópályáról az 1-es számú főútra és a közlekedők a mecséri elágazónál hajthatnak vissza az M1-esre.

Időközben a katasztrófavédelem közleményt adott ki, a műszaki mentést végző mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók, illetve a kamionok elszállítását végző járművek mostanra egy sávot felszabadítottak, így azon lassan megindulhatott a forgalom Budapest irányába. Azzal azonban továbbra is számolni kell, hogy a műszaki mentés egyes fázisaiban, illetve a hatósági helyszínelés egyes szakaszaiban időlegesen megállíthatják a forgalmat a balesetekkel érintett pályaszakaszon. A karambolok helyszínéről egy embert vittek kórházba a mentők.

Reggel az M7-es autópályán dolgoztak a tűzoltók, miután egy kamion szalagkorlátnak hajtott és kigyulladt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik