Belföld

Orbán nyeregben érezheti magát a civilekkel szemben

Trump győzelme miatt arra számíthat a magyar kormány, hogy Amerika már nem fog kiállni a civil társadalom mellett.

A külföldi támogatásban részesülő magyarországi civilszervezetek attól tartanak, hogy ők lehetnek az Orbán-kormány újabb „harcának” célpontjai – írja a brit Guardian. Ehhez a lap szerint Donald Trump választási győzelme is muníciót ad.

Krekó Péter, a Political Capital elemzője azt mondta: Trump győzelme nyomán Orbán Viktornak az a meggyőződése alakulhatott ki, hogy a civil társadalom miatt eddig aggódó két nemzetközi szereplő, az Egyesült Államok és az EU közül az egyik az ő oldalára állt. A magyar miniszterelnök arra számíthat, hogy ha nekimegy a Soros György által finanszírozott szervezeteknek, az amerikai követség és az amerikai külügy már nem fog kiállni mellettük.

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke ehhez hozzátette: Orbán azt is várja, hogy Franciaországban, Hollandiában és Németországban olyan erők kerülnek idén kormányra, amelyek megerősítést adnak számára.

A TASZ ügyvezetője, Kapronczay Stefánia rámutatott: ha bürokratikus akadályokat állítanak a civilszervezetek elé, például háromhavonta kell pénzügyi jelentést készíteniük, azzal egyrészt elvonják a kapacitást az eredeti feladatuktól, másrészt a megkapott információkat a kormány arra fogja használni, hogy lépten-nyomon hangoztathassa: a civil társadalmat külföldről finanszírozzák.

A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke, Chris Stone azt mondta a lapnak, hogy a kormányzati ellenszéllel szemben is folytatják tevékenységüket Magyarországon, de érdeklődéssel várják, hogy mit tesz az Európai Unió, ha fokozódik a civilek ellehetetlenítése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik