Belföld

Pintér Sándor elárulta, miként vihette a körözött, drogos apa 9 éves fiát külföldre

pintér sándor (Array)
pintér sándor (Array)
A belügyminiszter szerint a rendőrség nem hibázott.

Szelényi Zsuzsa egy parlamenti irományban kérte számon a belügyminisztert, a tavaly október 14-én eltűnt 9 éves kisfiú, Szabó Bence ügye miatt. Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a gyermek az apjával tűnt el, aki munkanélküli, alkohol- és drogproblémákkal küzd, erőszakos cselekményekért büntetőeljárás alatt áll.

Mindennek ellenére a mai napig ez az ember gyakorolja a gyermek szülői felügyeleti jogát, a biztonságos életet nyújtó édesanya, Halasi Eszter helyett. A gyermek az anyai láthatások biztosítása érdekében a Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ védelme alatt áll, így a hivatalos források alapján is tudjuk, hogy a 9 éves kisfiú nem magától tűnt el, hanem az ő felügyeletét ellátó apjával együtt, méghozzá előzetes tájékoztatás után.

Az apa már több mint két éve nem engedte anyjához a gyermeket, már többször fenyegetett azzal, hogy külföldre viszi fiát, akit folyamatosan bántalmazott, elhanyagolt.

Bence édesanyja és annak jogi képviselői 2016. október 11-én sürgős gyermekvédelmi jelzést adtak a felelős Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központnak. A Gyermekjóléti Központ ennek ellenére nem javasolta a kisfiú elhelyezésének megváltoztatását, védelmének megszervezését.

A 9 éves gyermek és bántalmazó apja 2016. október 14-én eltűnt. A férfi telefonon jelentkezett az anyánál, jelezte, a gyermekkel külföldön van.

Szabó Zsolt, aki ellen felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és egyben kiskorú veszélyeztetése miatt 2015 óta büntetőeljárás van folyamatban, a rendőrnyomozóval is beszélt telefonon. Az eljárás alatt lévő férfi egyébként az országot nem hagyhatja el és a rendőrségen folyamatosan jelentkeznie kell. A rendőrség teljesen érthetetlen okokból csak három hét után adta ki a körözést, de azt is csak Szabó Zsolt ellen, előbb kiskorú veszélyeztetése miatt, amit később átjavítottak rablásra. A gyermek kereséséről legközelebb nyolc hét után értesült az édesanya, a XIV. kerületi nyomozó hatóságtól.

Ezek alapján Szelényi Zsuzsa még december 16-án sürgős választ kért Pintér belügyminisztertől az alábbiakra:

• Hogy történhetett, hogy a rendőrség hetekig nem értette meg, hogy milyen súlyos ügyről van szó és nem tett semmit?

• Pontosan milyen nyomozati fázisban van ez a rendkívül aggasztó ügy, amelyben Szabó Bence, 9 éves kisfiú a büntetőeljárás alatt álló apjával együtt eltűnt?

• Hogyan keresik a kisfiút? Milyen módszerrel kutatnak a súlyosan veszélyeztetett gyermek után?

• Miután az eltűnt férfi időről időre jelentkezik, hogy a gyermek anyjától pénzt követeljen és őt a gyermek füle hallatára fenyegesse, miért nem használja ki a rendőrség ezt a lehetőséget a férfi és a gyermek felkutatására?

• Ha a gyermek Magyarországon tartózkodik, mikor fogja a rendőrség kimenekíteni a gyermeket egy súlyosan veszélyeztetett helyzetből?

• Ha a gyermek külföldön van, milyen módon tesz eleget a rendőrség annak a kötelezettségének, hogy az áldozatul esett 9 éves gyermeket hazamenekítse?

• Találkozhat-e a traumatizált kisfiú az édesanyjával biztonságban karácsonykor?

Pintér Sándor válaszában elismerte, hogy a nyomozó hatóság

a nyomozás kezdetekor észlelte a gyermek veszélyeztetettségének lehetőségét, és jelzéssel élt a Családsegítő és a gyámhivatal felé,

így a gyermeket védelembe vették.

A gyermek bántalmazására utaló adatok nem merültek fel. A nyomozó hatóság rendelkezett a gyanúsított körözésének elrendelése felől. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, a büntetőeljárás a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi ügyészség törvényességi felügyelete mellett zajlik.

Pintér Sándor szerint a rendőrök nem hibáztak. A nyomozó hatóság a gyanúsított és kiskorú gyermekének felkutatására minden szükséges, lehetséges intézkedést megtett és meg is tesz. Intézkedtek a nemzetközi elfogatóparancs kibocsátására és a külföldi társszervek megkeresésére is. A miniszteri válasz után megnéztük a rendőrség honlapját, ahol azt találtuk, hogy a zuglói rendőrkapitányság 2016. november 03-án elrendelte Szabó Zsolt körözését. Rablás miatt.szabo-zsolt-police-hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik