Belföld

Pintér Sándor elárulta, hányan telepedtek le pénzért

2503 bevándorló pénzért sem jöhetett. Közülük 29 bukott meg az átvilágításon.

 

Ez derül ki a belügyminiszter írásos válaszából. Pintér Sándort a szocialista Demeter Márta és Harangozó Tamás kérdezte.

Hány személy vándorolhatott be Magyarországra némi kölcsön nyújtása fejében?

Az ellenzéki politikusok emlékeztettek rá, hogy a még hatályos – Rogán Antalhoz köthető – törvény szerint tartózkodási engedélyt kaphat az a külföldi, aki igazolja, hogy ő vagy a cége legalább 300 ezer euróért letelepedési államkötvényt vett.

letelepedési kötvényHat hónap eltelte után a befektető letelepedési engedélyt is kaphat, családtagjaival együtt. A tavaly júliusi könnyítések után ráadásul a letelepedési kötvényt vásárló tartózkodási engedély hiányában is azonnal igényelhetett letelepedési engedélyt.

A szocialisták arról kérdezték a belügyminisztert, hányan kértek és kaptak tartózkodási, letelepedési engedélyt. Az engedélyt megszerzők mely ország állampolgárai közül kerültek ki, és hány kérelmet utasítottak el nemzetbiztonsági indok alapján.

A belügyminiszter két táblázatban foglalta össze válaszát.

Az elsőből kiderül, hogy a tartózkodási engedélynél tavaly december 15-éig az összes érintett (10274) közül 10 kérelmezőnek és 17 családtagjuknak utasították el a kérelmét, de nem nemzetbiztonsági érdekből. (A kérelmezők között volt: kínai, orosz, iráni, ukrán, pakisztáni, szír, iraki, török, szaúdi, libanoni, kazah, egyiptomi, líbiai, algériai, jordániai, azerbajdzsán, tunéziai, üzbég, vietnámi, indiai, marokkói, St. Kitts and Nevis-i, jemeni, nigériai, palesztin, dél-afrikai, afgán, amerikai, bahreini, bangladesi, belorusz, gaboni, katari, kanadai, belizei, hongkongi, kirgiz, szudáni, thaiföldi, togói, ausztrál, japán.)

Hiába volt ugyanakkor a könnyítés, 2503-en ugyanakkor pénzért sem telepedhettek le.

A második táblázat szerint tavaly december 15-éig a családtagokkal együtt összesen 12736-an kértek letelepedési engedélyt, de közülük csak 10233-an kapták meg azt. Közülük 29-nek nemzetbiztonsági érdekből utasították el a kérelmét.

(A Magyarországon letelepedni szándékozók között volt: kínai, orosz, iráni, ukrán, pakisztáni, szír, iraki, török, szaúdi, libanoni, kazah, egyiptomi, líbiai, algériai, jordán, azerbajdzsáni, tunéziai, üzbég, vietnámi, indiai, marokkói, St. Kitts and Nevis-i, jemeni, nigériai, palesztin, dél-afrikai, afgán, amerikai, bahreini, bangladesi, belorusz, gaboni, kanadai, Belize-i, szudáni, thaiföldi, ausztrál, ghánai, grenadai, izraeli, kuvaiti, kirgiz, katari.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik