Belföld

Az MSZP nem ért egyet Medgyessyvel, aki szerint össze kell állni a Jobbikkal

medgyessy péter (medgyessy péter, )
medgyessy péter (medgyessy péter, )

Megírtuk, Medgyessy Péter szerint Orbán Viktor csak akkor győzhető le, ha három párt – az MSZP, a DK és a Jobbik – összefog. Szerinte ebben a helyzetben egyik oldal sem finnyáskodhat.

Azóta egymás után jönnek a reakciók. Korózs Lajos, az MSZP parlamenti képviselője és elnökségi tagja nem ért egyet Medgyessy Péterrel, írja a hírtv.hu.

Én azt gondolom, hogy a demokratikus ellenzéknek kell a következő évben, 2017-ben olyan kondícióval rendelkezni, hogy képes legyen a Fideszt leváltani, le is fogjuk tudni váltani. A Jobbik nélkül is meg tudjuk ezt csinálni.

Szávay István, jobbikos országgyűlési képviselő szerint

Tényleg nagy bajban lehetnek, ha már belénk akarnak kapaszkodni. A Jobbik egyedül fogja megnyerni a 2018-as választást, mi leszünk az egyetlen hiteles alternatíva azok számára, akik szemben állnak Orbán Viktor pártállamával, a Jobbik nem hajlandó alkudozni azokkal, akik 2002 és 2010 között tönkre tették az országot, ahogy azokkal se, akik az elmúlt hat évben kirabolták azt.

Gyurcsány Ferenc karácsony előtt még így reagált a Jobbikkal való összefogásra.

Az eltelt idő nekem ahhoz kevés, hogy meggyőzzön arról, hogy a Jobbik maga mögött hagyta ezt az időszakot, és nem fenyeget a hatalma azzal, hogy Magyarország még rosszabb hely lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik