Belföld

Szociális célból felújított lakásokat is eladólistára tett a józsefvárosi önkormányzat

Kétezer lakásától válna meg a józsefvárosi önkormányzat, hogy megszabaduljon végre a felújítási és karbantartási gondoktól. Kocsis Máté kerülete kedvezményt kínál a mostani bérlőknek, kérdés, ők mihez kezdenek a rájuk omló lakásokkal. A romhalmazok mellett olyan házakat is eladólistára tettek, amelyeket nemrég még szociális célokból újítottak fel. Az itt élő, eladósodott családok viszont eleve nem vehetnek részt a programban, és könnyen az utcán találhatják magukat. Az Abcúg riportja

Nagy erőkkel próbál megszabadulni a tulajdonában levő lakásoktól a józsefvárosi önkormányzat. Egy decemberben elfogadott rendeletben 2042 lakást jelöltek ki eladásra, ami majdnem a fele a teljes, kb. 4800 lakásból álló állománynak. Jó néhány közülük romos állapotban van, ahol alacsony jövedelmű, szegénységben élő családok élnek.

A Kocsis Máté fideszes polgármester által beterjesztett javaslat azzal indokolta a döntést, hogy a lakások fenntartásához és felújításához sokkal több pénz kellene, mint amennyi a bérleti díjakból bejön, vagyis nem éri meg megtartani őket.

A bérlőket elővásárlási jog illeti, és azzal ösztönzik őket a lakásvásárlásra, hogy nem kell a mostaninál nagyobb anyagi terhet vállalniuk: a havi törlesztőrészlet összege megegyezne a szerződéskötéskor aktuális bérleti díjjal. Ráadásul a lakásokat nem forgalmi értéken, hanem annál kevesebbért adnák el, egyrészt az állapottól, másrészt attól függően, hogy a Palotanegyedben vagy azon kívül esik-e (lásd az előterjesztés 6. oldala). Az önkormányzat tíz év alatt szeretne megválni a lakásállomány felétől, amiből a következő 25-30 évben közel 9 milliárd forint bevételre számítanak.

Csakhogy a kedvezményes lakáshoz jutás mellett ott van a fenntartási és felújítási költség, ami így az új tulajdonosokat terheli majd. Ők azonban Somogyi Eszter, a Városkutatás Kft. munkatársa szerint nem lesznek képesek mindezt kigazdálkodni, főleg, hogy az önkormányzat jelentősen elmaradt a felújításokkal, amit az előterjesztésben is elismertek:

Megállapítható, hogy az általános üzemeltetési feladatok elvégzésén túl az éves ráfordítások összege nem elegendő arra, hogy az évtizedek óta romló műszaki állapotú épületállomány elmaradt felújítási igényét fedezze.

Az eladásra szánt lakások rossz állapotát az is mutatja, hogy a 97 házból mindössze 21 olyan, amit felújítottak a Magdolna Negyed Programban. “A szövegből is látszik, hogy a kerület leginkább szabadulni szeretne a problémától” – mondta Somogyi.

Vagyis miközben az önkormányzat kedvezményesen juttatja lakáshoz a bérlőket, egy sor problémát rájuk hárít, amiket amúgy neki kellene megoldania.

Ez az, amit a Kettős Mérce blogbejegyzésében úgy neveztek: “összeomlás átadása részletfizetésre”. Megkérdezték az önkormányzatot, hogy tájékoztatni fogják-e a bérlőket a várható felújítási, fenntartási költségekről, de egyelőre nem kaptak választ. A bérlők persze nem kötelesek megvenni a lakásukat, de ha lejár a szerződésük, az önkormányzatnak nem áll majd érdekében meghosszabbítani, így a lakóknak jó eséllyel menniük kell majd, a lakást pedig akár el is árverezhetik, amivel a kerület még jobban is jár, mintha csak simán eladta volna a bérlőnek.

Sőt, a rendeletben benne van, hogy csak azok vehetik meg kedvezményesen a lakást, akiknek nincs hátralékuk sem az önkormányzat, sem a közműszolgáltatók felé. Akinek van, azokat az önkormányzat akár ki is lakoltathatja, az üresen maradt lakást pedig megint csak elárverezheti. Arról nincsenek pontos adatok, hogy az eladásra kijelölt lakások hány százalékában élnek hátralékosok, de Pósfai Zsuzsanna, A Város Mindenkié (AVM) lakhatási szegénységben élők önszerveződését támogató csoport aktivistája szerint sokan vannak ilyenek.

Pósfai szerint valójában azok fognak jól járni, akik nagyobb értékű lakást bérelnek, ezeket ugyanis korábban sem és most sem a szegények kapták meg. “Példéul a Palotanegyed nagyobb értékű lakásait évekkel ezelőtt, akár még a rendszerváltás előtt utalták ki határozatlan időre, az akkori bérlők örökösei pedig ma is bérelhetik. Ők különösen jól járhatnak a forgalmi érték alatti értékesítéssel” – mondta.

A teljes riportot az Abcúg oldalán olvashatják.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik