Belföld

Leváltják a Millenáris igazgatóját

Távozik Kriza Zsigmond a Millenáris éléről, tudta meg a hvg.hu. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az utód, pedig nagy feladat vár majd rá, hiszen a Millenárison kell majd helyet szorítani a Nemzeti Táncszínháznak, melynek Orbán Viktor új, várbeli hivatala miatt kellett kiköltözni 2014-ben az egykori Várszínházból. 

Az új helyszín kialakítása azért nem megy olyan gyorsan, mint a kiköltöztetés, mert Áder János köztársasági elnök az idén november 29-30 között rendezett budapesti Víz Világtalálkozó helyszínéül a Millenárist nézte ki, és amíg a rendezvény le nem ment, nem lehetett elkezdeni a szükséges átalakításokat.

A Miniszterelnökség Kriza kirúgását így indokolta:

Kriza igazgató úr üzemeltetési feladatokra kapott megbízást, azonban a Millenáris kapcsán született fejlesztési döntések – a Nemzeti Táncszínház elhelyezése, a régi ipari minisztérium helyén épülő park, és a Millenáris rekonstrukciója –   olyan vezetőt kívánnak, aki fejlesztési tapasztalattal rendelkezik.

A hvg miniszterelnökségi forrásai szerint viszont az igazi ok az, hogy Lázár János miniszter egyre szorosabbra húzza a gyeplőt, és minden pozícióit kizárólag saját embereivel akar feltölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik