Belföld

Öntudatlan lányt akartak megerőszakolni a debreceni tinik – börtönbe mennek

Hat és fél év, illetve öt év börtönre, valamint négy év javítóintézeti nevelésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken azt a három fiatalt, akik 2016 februárjában Debrecenben, egy belvárosi házba vittek egy öntudatlan lányt, hogy megerőszakolják. A bíróság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete, személyi szabadság megsértése és kifosztás bűntettében mondta ki a vádlottak bűnösségét. A fiúk a bűncselekményeket társtettesként vagy bűnsegédként követték el.

A Debreceni Törvényszék ítélete többek között a vádlottak magukra és egymásra tett terhelő vallomásaira, a tanúvallomásokra, és a szakértői véleményekre alapozta ítéletét, de a bizonyításban komoly szerepe volt a házban lévő kamera felvételeinek is.

A bíró az indoklásában kiemelte: nem a vádlottakon múlt, hogy a szexuális erőszak kísérleti szakban, csak azért történhetett így, mert a szomszéd megzavarta őket.

Az ítélet nem jogerős, bár a vádlottak és védőik mindannyian tudomásul vették, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A bíróság döntött arról is, hogy a három vádlott előzetes letartóztatásban marad – tudtuk meg a Debreceni Törvényszéktől.

A vádirat szerint a fiatalok az ominózus napon – február 12-én – Hajdúhadházról és Hajdúsámsonból Debrecenbe utaztak, hogy ott töltsék a napot. Napközben egy pláza játéktermében ütötték el az időt, majd bort vettek egy közeli kisboltban. Egy kocsmába is elmentek,visszamentek a játékterembe, majd a belvárosban csatangoltak. Kora este egy üzletben óvszert vettek, amit szétosztottak. Azt tervezték ugyanis, hogy elmennek bulizni és lányokat szednek fel.

Későbbi áldozatuk egy iskolai farsangi rendezvényen volt aznap az osztálytársaival, majd úgy döntöttek, hogy továbbmennek és szórakoznak. Vodkát és narancslevet vettek és berúgtak. Annyira részegek voltak, hogy az egyik belvárosi szórakozóhelyen már ki sem szolgálták őket. Mivel nem kaptak inni, egy üzletben likőrt és bort vettek. A társaság a plázánál járt épp, amikor egyikük rosszul lett. Emiatt bementek a bevásárlóközpontba.

A lány este 8 óra körül jött ki a plázából a barátnőjével, és leültek egy ottani kávézóhoz tartozó pódiumra, hogy megvárják a többieket. Ekkor szúrta ki őket a három fiú. A barátnő elment, a lány pedig egyedül maradt a három idegennel. Látszott rajta, hogy rosszul érzi magát, annyira részeg volt, hogy a fiúk beszélgetni sem tudtak vele. Ahogy az ügyészség fogalmaz:

 „Olyan ittas volt, hogy nem tudott magáról, nem tudta, hogy hol van és mi történik vele.”

Az elsőrendű vádlott felvetette, hogy „szexelni” kellene a lánnyal. A Darabos utcában rokonai laktak, ismerte a kapukódot. Azt találta ki, hogy a lépcsőházba viszik fel a részeg kiskorút. Társainak tetszett az ötlet, két oldalról belekaroltak a lányba, felállították és elindultak.  Végig támogatni kellett, olyan rossz állapotban volt, hogy alig tudott menni, egyedül elesett volna.

A fiatalok lifttel a tizedik emeletre mentek. A lány a földre feküdt, az elsőrendű vádlott pedig alul meztelenre vetkőztette, óvszert húzott magára és közösülni próbált a lánnyal, barátai pedig mindezt végignézték.

Ekkor azonban kinyílt egy lakás  ajtaja és kilépett rajta egy férfi. Az elsőrendű vádlott felpattant és társaival rohanni kezdett lefelé a lépcsőn.  Félúton a fiú visszaöltözött, ám az utcára érve rájött, hogy fent hagyta a kabátját és az alsónadrágját. A másodrendű vádlottat kérte meg, hogy menjen vissza érte. Amikor a fiú a tizedikre ért, látta, hogy a lakó beszélget a lánnyal. Felkapta mellőlük a kabátot és leszaladt a földszintre.

A fiatalok korábban elvették a lány telefonját és karkötőjét is. A mobilt a közelben, egy füves területen rejtették el. A támadók még egy ideig a főtéren ücsörögtek, majd mindhárman hazabuszoztak. A tizenéveseket otthonról vitték el a rendőrök nem sokkal később. A bíróság tájékoztatása szerint a lány vérében 1,12 ezrelék alkohol volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik