Belföld

Huszonkét ütéssel öltek a sajóbábonyi fiatalok – vádat emeltek ellenük

Halált okozó testi sértés bűntette és felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette – ezért állítanak bíróság elé két fiatalt, akik tavaly nyár elején rátámadtak egy asszonyra sajóbábonyi otthonában, olyan durván, hogy az áldozat pár nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közölte, vádat emeltek a páros ellen.

A vádirat szerint a 25 éves fiatalember és kamasz cinkosa bementek a sajóbábonyi asszony udvarára, majd az idősebb vádlott berúgta az ajtót. Mindketten berontottak az épületbe, az asszony ekkor már az ágyában feküdt. Először cigarettát és tüzet követeltek tőle, majd – miután a nő nem tudott adni nekik – pénzt akartak.

A tinédzser ezután fejbe rúgta az áldozatot, aki a földre zuhant. Társa ekkor felkapott egy seprűnyelet és ütlegelni kezdte őt a fején és a testén, majd kutakodni kezdtek a pénze után. Nem találtak semmit, így végül üres kézzel hagyták el a helyszínt. A magatehetetlen asszonyra rokonai találtak rá, és értesítették a mentőket.

Halálát a mintegy 22 ütéssel okozott koponyatörés, végtagtörések és az emiatt fellépő szövődmények okozták. A bántalmazás az átlagost jóval meghaladó fájdalomérzettel járt.

A vádlottakat egy héten belül elfogták és előzetes letartóztatásba kerültek. Az ügyészség a felnőttkorú esetében börtönbüntetést, fiatalkorú társnál a fiatalkorúak börtönében való büntetését indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik