Belföld

Mészáros Lőrinc cége is rárepült egy félmilliárdos felújításra

Július 5-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a felhívás, ami szerint 545 millió 600 ezer forint becsült értékben vállalkozót vagy közös indulóként vállalkozókat keresnek a Parlament Delegációs termének felújítási és részben tervezési munkálataihoz, tárgyalásos eljárás keretében.

Mi az a tárgyalásos eljárás?

Ebben az eljárásban, szemben például a nyílt eljárással, nem pályázhat bárki, még akkor sem, ha egyébként megfelel a feltételeknek. Az ajánlatkérő – jelen esetben az Országgyűlés Hivatala – legalább három vállalkozást hív meg, velük tárgyalja meg a szerződés részleteit.

Ajánlattételre őket kérték fel:

  • Közösen tett ajánlatot a Belvárosi Építő Kft., a MentArtis Kft., valamint a TERV-N Kft.
  • Szintén közösen indult a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. a Budai Műemlék Felújító Kft.-vel, ami az Átlátszó szerint korábban a Liget Projekt kialakításában nyert el 236 milliós közbeszerzést. A két cég kézen fogva már elnyert egyszer egy több százmilliós projektet, erről néhány bekezdés múlva írunk.
  • Egyedül jelentkezett a Fővárosi Építő Kft.
  • Ahogyan a kiskunhalasi MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. is így tett.

Egy november 15-ei keltezésű levélben viszont arról tájékoztatták a Mészáros-féle klímacéget, illetve a Budai Műemlék Felújítót, hogy

ajánlatuk érvénytelen.

A CLH ügyvezető igazgatója ezért november 18-án előzetes vitarendezést kért arra hivatkozva, hogy a nehezményezett technikai paraméterek valójában megfelelnek a kiírásnak, a felkért szakértő pedig téves feltételezéseket fogalmazott meg. (A teljes levelet a különböző technikai érvelésekkel itt találja.) Kizárták a Fővárosi Építőt is, mivel az indoklás szerint

a felhívásra benyújtott dokumentumok alapján nem állapítható meg a teljesítésbe bevonni kívánt fémrestaurátor gyakorlati ideje.

A zsíros megbízást azonban nem vitte el senki.

A Belvárosi Építő-MentArtis duó nettó 713,8 milliós ajánlatot adott, a Merkbau 738,1 millióért vállalta volna a feladatot, ám a rendelkezésre álló anyagi fedezet – 545,6 millió forint – nem volt elegendő a legolcsóbb ár kifizetéséhez sem.

Új esély – a CLH-nak is

Így a közbeszerzést decemberben újra kiírták, ezúttal nyílt eljárásban úgy, hogy hiánypótlásra lesz lehetőség. A Mészáros-féle érdekeltség tehát újra rajtvonalhoz állhat, mi pedig heteken belül megtudhatjuk, hogy félmilliárdos szerződés kerül-e a felcsúti karácsonyfa alá.

A CLH jó tempóban gyűjti be a megbízásokat.:

  • Ahogyan arról a 24.hu elsőként beszámolt, ők javítják a klímát 25 millióért az Örkény Színházban.
  • 12 millióért dolgoznak a közmédiának.
  • 225 millióért újítják fel a Lehel Csarnokot, az Átlátszó szerint éppen a Budai Műemlék Felújító Kft.-vel.
  • Ráadásul az MTK-stadion építésénél is bizonyíthatnak.

Ez itt a delegációs terem a Google Street View-n:

Mit is kell csinálnia a nyertesnek?

A tájékoztatás szerint a Delegációs terem 190 négyzetméteres, azonban nemcsak itt, hanem a hozzá kapcsolódó területeken, így az alagsorban, a karzaton, a főemeleten és a padláson is el kell végezni a szükséges munkálatokat, összesen 620 négyzetméteren.

A nyertes feladata lesz:

  • a terem építészeti, épületgépészeti és erősáramú felújítása,
  • az eredeti beépített bútorozás rekonstrukciója,
  • restaurálási feladatok elvégzése,
  • gyengeáramú elektromos rendszerek kiépítése, tervezése
  • járulékos feladatok elvégzése
  • közlekedési útvonalak kialakítása, védelme; kis teherfelvonó telepítése; állagvédelem szerkezeteinek kialakítása, tolmácsfülkék bontása, visszaépítése,
  • a kivitelezési munkák teljesítése utáni 2 év időtartama alatt köteles karbantartási és szivárgásvizsgálati szolgáltatásokat ellátása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik