Belföld

Novák: Olyan rendszert alakítottunk ki, amiben a nyugdíjasok nem tudnak rosszul járni

A kormány 2010-ben arra vállalkozott, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint ez nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten sem számít kis vállalásnak, hiszen azt jelenti, a nyugdíjasok ugyanazokat a dolgokat tudják megvásárolni a pénzükből az idén, mint tavaly, legyen bármekkora az infláció.

Egy olyan rendszert alakítottunk ki 2010-ben, amiben a nyugdíjasok nem tudnak rosszul járni

– hangsúlyozta.

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány érdemben tud segíteni a nyugdíjasok megélhetésében.

Jó évet zártak

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt több lépés összességével magyarázta, köztük azzal, hogy nem volt infláció, 30 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, karácsonykor pedig 2,8 millió nyugdíjas részesül fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban.

A tárcavezető szerint az idei költségvetés sikeresen zárul, ez az egyik legjobb év volt a bevételek szempontjából, ezért az a méltányos és fair, ha a nyugdíjasok is részesülnek a közös munka eredményéből. Jelezte azt is, hogy a jövő évi nyugdíjemelés 56 milliárd forint többletet igényel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik