Belföld

Fél szemére megvakította apját a nógrádi férfi

Vádat emelt az ügyészség egy nógrádi férfi ellen, aki olyan erővel ütötte meg apját tavaly novemberben, hogy fél szemére megvakította. Maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és garázdaság miatt állítják bíróság elé, és nem csak őt: az anyja is a vádlottak padjára ülhet, miután ő is bántalmazta volt férjét.

A megyei főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a férfi és felesége 2009-ben váltak el. A házban az asszony maradt a most 35 éves fiukkal. A volt férj bár Budapestre költözött, de gyakran tért haza a Nógrád megyei otthonába, ilyenkor a ház mögötti ingatlanban lakott. Ha hazament, általában veszekedés robbant ki közte és rokonai között.

2015. november 7-én a férfi ittasan érkezett haza. Még be sem ért a házba, már összekaptak valamin. Mindez odáig fajult, hogy a nő kétszer tarkón ütötte őt, gyermeke pedig egy alkalommal, de nagy erővel megütötte a bal szemén. Az apa olyan súlyos szemsérülést szenvedett, hogy a bal szemére megvakult.

A férfi fiával szemben felfüggesztett szabadságvesztést indítványoztak, volt felesége esetében pedig pénzbüntetést.

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.