Belföld

Dopeman megúszta, hogy belerúgott Orbán fejébe

Dopeman (dopeman, )
Dopeman (dopeman, )
Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól.

Dopemant Orbán Viktor hungarocellből készült szobrának ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádolták. A törvényszék – az elsőfokú bíróság döntésével megegyezően – bűncselekmény hiányában mentette fel a vád alól a rappert.

Az eljárásban a másodfokú bíróság – mivel az első fokon eljáró bíróság felvetette a becsületsértés lehetőségét – átiratban megkereste a kormányfőt, hogy kíván-e az ügyben magánindítványt tenni. Mivel a megkeresésre a miniszterelnök nem reagált, ezt a bíróság nem vizsgálhatta.

A jogerős végzés kihirdetését követően Pityinger László újságíróknak azt mondta: győzött az igazság, ugyanakkor ijesztőnek nevezte, hogy

az embernek a véleménynyilvánítása miatt a törvény elé kell járulnia.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Dopeman egy demonstráción focizott a szobor-fejjel, bár akkor azt nyilatkozta, hogy csak menteni akarta a tömegtől, ezért rúgta el. A fejet később visszaszerezte, egy klipjében főszerepet is kapott a miniszterelnöki fő.

Szerettem volna, ha az új klipemben lenne egy nívós szereplő, ezért arra gondoltam, hogy felkérem erre a miniszterelnököt, de mivel nem vagyunk egy platformon, és gondolom nem is nagyon kedvel, ezért úgy döntöttem, hogy a szolidaritásos elvtársaktól kölcsönkérem a fejet.

Lapunknak akkor Dopeman azt mondta, három napig élt együtt Orbán fejével.

Szó szerint jó fej volt. Három napig autóztunk együtt, bocsánatot is kértem tőle a történtekért. Ült mellettem is az anyósülésen, de aztán nagyon féltettem, úgyhogy betettem a csomagtartóba a gyerekülésbe. Bemutattam a családnak is, egy asztalnál ült velünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik