Belföld

Változtatott a kormány a feltöltős sim-kártyák szabályozásán

Ezentúl legfeljebb közeli tartozónak lehet továbbadni a kártyákat.

Az Országgyűlés kedden szigorította a feltöltős sim-kártyákra vonatkozó szabályozást a kormány kezdeményezésére. A Pintér Sándor által beterjesztett javaslatot kormánypárti és jobbikos szavazatokkal fogadták el

Jogszabályban rögzítették, hogy az előre fizetett szolgáltatás vásárlója nem értékesítheti tovább az előfizetést, és csak akkor adhatja tovább, ha erről a szolgáltatót tájékoztatta. Ennek elmaradása során a szolgáltató 15 napos határidővel felmondhatja a szerződést. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha közeli hozzátartozónak adják át a sim-kártyát.

Kikötötték azt is, hogy a szolgáltatók kötelesek előzetesen ellenőrizni és rögzíteni az előfizetők adatait, ennek hiánya kizárja a szerződéskötést.

Rögzítették, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke rendeletben határozza meg, hogy legfeljebb hány feltöltős sim-kártyás szerződést köthet egy-egy előfizető. Akinek a megszabottnál több van, az 2017. június 30-ig köteles nyilatkozni arról, hogy melyeket kívánja fenntartani.

A szabályozás kitér arra is, hogy a szolgáltatónak jeleznie kell a rendvédelmi szervek felé, ha az azonosító adatok valódiságát illetően vagy az előfizetővel kapcsolatban kétség, bűncselekmény gyanúja merül fel. (MTI)

A szabályozást azután módosították, hogy kiderült: szervezett bűnözői körök kétszázezer sim-kártyát vásároltak egyetlen hajléktalan nevére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik