Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki 2015 májusában megölt egy nőt Salgótarjánban, majd kútba dobta holttestét. Emberölés miatt folyt ellene eljárás, de a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyet most lezárta, és újabb részleteket is közölt a bűncselekményről.
A rendőrség június elején számolt be az esetről. Eszerint az áldozat eltűnését május 4-én hozzátartozók jelentették. Azt mondták, a nő délután elment otthonról, és azóta nem tudják elérni. Az egyenruhások adatgyűjtésbe kezdtek és tanúkat hallgattak meg, eltűntként keresték az asszonyt. Ám időközben felmerült olyan adat, hogy bűncselekmény áldozata lett, pontosabban, hogy a 63 éves férfi bántalmazta, megölte, majd elrejtette valahol a holttestét. A maradványait végül idén, június 6-án találták meg a férfi házánál, egy használaton kívüli, rejtett kútban, amit földdel temetett be. A férfit emberölés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A rendőrség keddi tájékoztatásából kiderült, az áldozat a gyanúsított otthonában halt meg, ő kereste fel a férfit eltűnése napján. Összevesztek, és a vita odáig fajult, hogy a házigazda megütötte a nőt egyszer a torkán. Ez okozta a halálát. A férfi azóta is előzetes letartóztatásban van.