November 18-án, azt követően, hogy mintegy egymillió ember maradt ott a marsbéli képet öltött csatamezőn, és az antanterők előrebukdácsoltak pár hónap alatt pár kilométert, véget ért a somme-i ütközet. Az első világháború sorsfordító évének sorsfordító csatája volt ez, ahogy az egész 1916 sorsfordító volt. A hadseregek mindenhol kimerülőben voltak, megágyazva az 1917-es összeomlásoknak, az olaszok kilencedszerre támadtak mindhiába az Isonzónál, a román fővárost körbevették a központi hatalmak és eleve mindenki látta már, ennek a háborúnak nem lesz nyertese. Egy nagy vesztes már volt: a régi világ, a belle époque, a hosszú 19. század. Aki még reménykedett ennek visszatérésében, annak minden kételyét eloszlathatta,
Ferenc József mind osztrák császárként, mind magyar királyként kivételeset alkotott, bekerült a legek pantheonjába, pedig az uralkodása vérben tocsogva kezdődött. Az biztos, hogy soha magyar király nem uralkodott még ennyi ideig (68 évig), még ha annak idején sokan nem is tartották legitimnek a hatalomra kerülését és az 1848-67 közötti uralmát. Elképesztő hatással volt az országra, sikerült elérnie, hogy a gyűlölt megtorlóból sokak hőn szeretett (nagy)papafigurája legyen, aki egy olyan államalakulatot vett át, amit ekkor már nagyon húztak szét a nemzetiségei. Ferenc József maltere lett a birodalmának, összetartó erő, ami nélkül pár éven belül kártyavárként omlott össze a Monarchia.
Ferenc József szerepének feltárásában két egészen különböző megközelítést alkalmaztunk: a történészit és a politikait, amiben Manhercz Orsolya történészt, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének adjunktusa és a hazai monarchisták képviselője, a Pro Regno Hungariae Alapítvány elnöke és a Regnum! Portál szerkesztője, Uhel Péter segített nekünk. Manhercz-cel nagyobb intejút is készítettünk, ezt két részre lebontva a lenti linkekre kattintva olvashatja, lejjebb ízelítőül összefoglaltuk az általa elmondottakat, ezután térünk rá a mai királyságpártiak álláspontjára.
A gyermekcsászár
Ferenc József, születési nevén Erzherzog Franz Joseph Karl von Österreich 1830. augusztus 18-án született a Bécs melletti schönbrunni kastélyban, Ferenc Károly főherceg és a domináns Wittelsbach Zsófia Friderika gyermekeként. Ferenc Józsefet születésétől uralkodónak nevelték, pedig nem született trónörökösnek. Napjai már hároméves korától szigorú rend és beosztás szerint teltek, ami a legtöbb gyereknél komoly lelki törést okozott volna. És okozott is: Ferenc József fia, utóda Rudolf ugyanezen neveltetés miatt komoly lelki gondokkal küzdött, felnőttként önkezűleg vetett véget életének. Ő viszont alkatilag bírta, sőt később már igényelte, ő maga szorította mindennapjait a legpontosabb napi beosztással szigorú szabályok közé. Tanulóévei hasonlóan teltek, mint a mai tanulóké, azzal a különbséggel, hogy természetesen magántanuló volt, és 15 éves korára már elsajátította a középiskolai tananyagot is. Édesanyja, Zsófia főhercegnő szerető, bensőséges családi légkört teremtett a gyerekeknek. Bálokat szervezett nekik, családi rendezvényeket, amelyekre rendre meghívta a kor “hírességeit”: az egyik zsúron például Liszt Ferenc zenélt, a másikon Andersen, a nagy mesemondó szórakoztatta a gyerekeket.
1848-ban, 18 éves korában a család többször is menekülni kényszerült, a forradalmak hatására úgy tűnt, a Habsburg dinasztia számára eljött a vég, elvész a birodalom. Ferenc Józsefnek hirtelen kellett felnőnie, ami talán túlzottan is megkeményítette őt, és biztos, hogy ez uralkodóként nem vált az előnyére. Amikor a szabadságharc utáni években a magyarok Kossuth-szakállt növesztettek a Ferenc József elleni tiltakozás kifejezésére, az uralkodónak nemhogy szakálla nem volt, a bajsza sem pelyhedzett – 23 éves korában “tudott” legalább bajuszt növeszteni.
Külsejében is gyerek volt még, nem csak lelkileg.
Ha érdekli tovább, hogy lett a gyerekből érett császár, kattintson ide!
A magyarok ma sem engednek a 48-ból
Mai szemmel nézve nem volt jó apa, hozzátéve, hogy a 19. század közepe óta sokat változott a felfogásunk a szülő–gyermek kapcsolatról. Sokkal inkább uralkodónak tekintette magát, mint apának. Nagyapaként viszont már egészen másként viselkedett, az unokáival való viszonyt érzelmesebben élte meg. A mai értelemben vett “mintaférjnek” sem nevezhetjük, de egy kapcsolat mindig két emberen múlik. Erzsébettel szerelmi házasságot kötöttek, ám kiderült, emberileg egyáltalán nem illenek össze, lassan minden értelemben eltávolodtak egymástól: olyannyira, hogy Ferenc József szeretőt tartott. Előbb Anna Nahowskival volt hosszabb kapcsolata, majd Schratt Katalinnal. Annával folytatott viszonya a császár testi vágyainak kielégítését szolgálta. Schratt Katalin a lelki társ szerepét töltötte be a sokszor távollévő Erzsébet hiányát pótolva.
Másik nagy “szerelme”, mondhatjuk úgy is, hobbija a vadászat volt. Becsülettel űzte, tisztelte a vadat, a cserkészés izgalmát, az erdőjárás élményét kereste benne. Határozottan visszautasította például, hogy az egyre modernebb, pontosabb vadászpuskákra cserélje jó öreg fegyverét, mert úgy tartotta, azok nagyban csökkentenék a fair playt, a vad esélyét. Emellett egyetlen kedvtelését lehet még említeni: odavolt a hadseregért, a katonaságért, imádta a díszszemléket és gyűjtötte a katonai egyenruhákat.
A császár szokásairól, a magyarokkal való béküléséről és haláláról itt olvashat.
Egy királypárti vallomásai
Uhel Péter magyar monarchistaként azért küzd, hogy Magyarország visszatérjen a második világháború végén kivégzett királyság államformájához. De hogyan is emlékeznek ők az utolsó nagy formátumú magyar uralkodóra? Uhel szerint Ferenc József ma “egységesen el van utasítva”. Már a 20. század elején elkezdődött a Kossuth-Petőfi-kultusz, ami szerinte a pártállam idején lett domináns. Ekkor neveztek át számos közteret, pl. lett az Eskü térből Március 15. tér. A kommunista logika szerint Ferenc Józseffel a következő volt a gond:
Aki német, az náci, a Habsburgok szerintük németek voltak, tehát megszállók és nácik.
Uhel szerint pozitív a sok jelenlegi közterületi visszanevezés, de ez csak “kulturkampf, hatalomtechnika” a kormányzat részéről, sok az önkényes átnevezés is. Mégis egy újraszabott Kossuth térnek, Andrássy-szoborral és Tisza István szobrával csak örülni lehet, és ez fontos szimbolikus politikai tett. Ilyen húzás lehet a Budai Királyi Vár helyreállítása is.
A ’48-as hóhér?
Ferenc József 1848-as tetteit Uhel szerint megmagyarázza, hogy még nagyon fiatal volt, eleve anyja, Zsófia mozgatta a szálakat. A megtorlásokban annyi szerepe volt, hogy a rettegett Haynaura hagyta azokat. Sok választásuk viszont nem volt, azok a tisztek, akik fegyvert ragadtak a császár ellen, esküszegést követtek el, aminek halál volt a büntetése. Ferenc József nem volt elég bölcs, mártírokat kreált, pedig a halálbüntetés kiszabása után meg is kegyelmezhetett volna a tiszteknek. Az is vitatott volt Magyarországon évekig, legitim király volt-e Ferenc József, akit 1848-ban vis maior helyzetben ültettek a trónra, 1867-es megkoronázásáig csak ún. örökös király volt az érvényes magyar alkotmány szerint.
Uhel elég kemény Kossuth Lajos megítélésében, aki szerinte “teljesen vállalhatatlan, menthetetlen” volt, mert a bukott forradalom után “szakállát leszedve, szerb nőként menekült”, majd Torinóból lázított (“mint Kertész Ákos vagy az Amerikai Népszava”), több volt tábornokát is bemószerolva. Ferenc József volt az szerinte, aki a forradalmi hévben Orsovánál elásott magyar koronát felkutatta, megtalálta, majd kápolnát emelt a helyén.
A visszatért bölcsesség
Hogyan volt képes mindezek után Ferenc József is kiegyezni 1867-ben? Uhel Péter szerint egyszerű a válasz: ekkor már érettebb volt, megvolt az 1848-ban hiányzó bölcsessége. Nagy gesztusokat is tett, a koronázási ajándékokból befolyó pénzt egy honvéd hadirokkantakat segítő alapítványnak adta, sokaknak amnesztiát hirdetett, a jelképesen felakasztott Andrássy Gyula lett a miniszterelnöke. Belátta, hogy kell a stabilitás, 1861-re helyreállította az alkotmányosságot is.
A birodalom szerinte nem volt omladozó, sőt a háborúban négy éven át “bivaly módon” helyt állt. Uhel sajnálja, hogy Titóval vagy Kádárral hasonlítják össze Ferenc Józsefet, mivel “a monarcha máshonnan nyeri a legitimációját, mint egy ilyen néptribun”. Kádárék az elmét támadták, Rákosi a testet, Tito csak “egy szlovén-horvát parasztgyerek volt”, de egy Habsburg uralkodója volt a magyarnak, románnak, szlováknak, a princípium tartotta össze a birodalmat, aminek ezért szerinte nem a császár halála okozta a vesztét.
Mindent megfontolt?
Ferenc József másik bűneként szokás felróni 1848 után azt, hogy belevitte a Monarchiát a végzetes első világháborúba. Sok olyan dolog volt, amit se Ferenc József, se a sok szempontból kontraszelektált tábornoki kar nem látott előre, pláne, hogy 50 éve nem volt háború. Kézenfekvő volt, hogy az osztrák-magyar ultimátumot visszautasító Szerbia ellen hadjárat kell, ahogy Uhel fogalmazott:
megölték a trónörökösünket, most mit csináljunk, megsimogassuk őket?
Szerbiát ugyan nem kellett volna teljesen lerohanni (Halt am Belgrad), de az olasz és román árulás volt a történész szerint a kulcsmotívum, de legalább mi nemesen buktunk el. A régi értékek ekkor elvesztek, hiába mondta Bismarck korábban, hogy “nekünk nem az orosz, francia, angol az ellenségünk, hanem a forradalmár”, végül épp a németek segítették be Lenint Oroszországba, az angol király pedig hagyta kivégezni rokonát, a cárt. Uhel szerint
A modern világ szabadkőműves-republikánus Franciaország vezette blokkja akarta elpusztítani ezeknek a monarchikus értékrendeknek az utolsó maradványait.
Ferenc Józsefet 1916-ra már túlnőtte a háború, nem volt lehetőség a kiugrásra, “az már élet-halál harc volt”. Az antant nem volt érdekelt a fegyverszünetben, a cél a Monarchia felszámolása volt, részben a cseh Edvard Beneš és Tomáš Garrigue Masaryk befolyása miatt. Uhel szerint senki sem akart a birodalomban egymillió halottat, “utólag vagyunk okosak, 1914-ben nem tudták, hogy egymillió halott meg mustárgáz lesz”. Ebből a helyzetből a legjobbat hozták ki,
ha Ferenc József helyett Orbán Viktor van ott, nem hiszem, hogy sokkal prudensebben cselekedett volna.
Az uralkodó halála aztán mindent felülírt, ekkorra megszerették népei és a stabilitás zálogát látták benne. Évtizedeken át volt hatalmon, az érzelmi szál mellett a háborús helyzet is sokat számított Uhel szerint. Utódját, Károlyt pedig nem érheti rossz szó, felkészítették, alkalmas volt a trónra, de a helyzeten már ő sem tudott segíteni.
A Királyi Palota fogadóterme. A falon Eduard von Engerth festménye: Ferenc József királlyá koronázása (1872). A felvétel 1895-1899 között készült.(Cikkünket bő egy hónap múlva folytatjuk, IV. Károly megkoronázásának 100. évfordulóján, december 30-án.)
