Belföld

Fertőzött dán sertések kerülnek Európába

Dánia minden évben fertőzött malacok ezreit exportálja, és a tenyésztők egyelőre semmit sem tesznek a járvány megakadályozására, írja hétfői számában a Magyar Idők.

A baktérium sem az uniós, sem a magyar jogszabály szerint nem tartozik bejelentési kötelezettség alá, így az importőrök sem tudhatják biztosan, hogy az átvett állomány hány százaléka fertőzött.

A lap szerint emberre is veszélyes betegség terjed a sertések között Dániában.

Bár az úgynevezett LA-MRSA-fertőzés nem ismeretlen, egy dán újságíró cikke szerint a 2006 óta jelen lévő kórokozót a gazdaságok meg sem próbálják felszámolni.

Az EU Observer portálon megjelent írás szerint amióta felfedezték a fertőzést, a befolyásos dán sertésipar folyamatosan visszautasítja a termelés megtisztítására irányuló javaslatokat, a járvány elleni fellépés ugyanis alaposan visszavetné az exportot és ezzel együtt a bevételt is.

Emlékeztetnek arra: Dánia az egyik legnagyobb sertésexportőr Európában, minden évben 190 ezer élő sertést szállítanak innen a világ 48 országába. Ezzel az Európai Unió teljes sertésexportjának 57 százalékát adják. A legtöbb állatot tenyésztési célra vásárolják meg a partnerországok; Magyarország tavaly 7 ezer sertést vásárolt Dániától.

A cikk szerint a tenyészsertéseknek 63 százaléka fertőzött. A kockázat jelentős, a baktérium ugyanis számos antibiotikumnak ellenáll, embereken a legtöbbször bőrpanaszokat okoz, de legyengült immunrendszer esetén akár életveszélyes fertőzések forrása is lehet, mint a tüdőgyulladás vagy a vérmérgezés.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság a Magyar Idők kérdésére megerősítette, hogy az említett megbetegedés sem az uniós, sem a magyar jogszabály szerint nem tartozik bejelentési kötelezettség alá. A fertőzés nyomán az esetek többségében az emberek csak vírushordozók lesznek, betegséget és tüneteket nem okoz a baktérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik