Belföld

Matolcsy Györgynek ma csúnyán rácsap a kezére az Európai Bizottság

Valdis Dombrovski, az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke csütörtök délután sajtótájékoztatót tart, miután találkozott Varga Mihály pénzügyminiszterrel. De Dombrovski nemcsak Vargával találkozik, hanem Matolcsy Györggyel is. A látogatás híréről már korábban hallottunk, ezért rákérdeztünk az MNB-nél, hogy miről is lesz szó. Annyit válaszoltak, hogy

Valdis Dombrovski, az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke várhatóan 2016. november 9. és 11. között tesz hivatalos látogatást Budapesten, ahol egyebek mellett Matolcsy Györggyel, a Magyar Nemzet Bank elnökével is találkozót kezdeményezett. A megbeszélés témája egyelőre egyeztetés alatt áll.

Mivel ebből nem sok derült ki, mi pedig úgy tudtuk, hogy már nem állt egyeztetés alatt a megbeszélés témája, rákérdeztünk az Európai Bizottság budapesti képviseleténél is. Azt írták,

Dombrovskis alelnök budapesti látogatásának elsődleges apropója az, hogy részt fog venni és beszédet tartani az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) által szervezett, “Reinvigorating Growth, Competitiveness and Investment – The EU from the Baltics, through Central Europe, to the Mediterranean” c. konferenciáján.

Ami természetesen igaz, de nem csak ezért utazik Budapestre az alelnök. Dombrovski valójában az Európai Szemeszter keretében az gazdaságpolitikáról is egyeztet, de ez még önmagában nem lenne kiemelkedő, hiszen ezt minden tagországgal megteszi.

De úgy tudjuk, Matolcsy Györgynek a körmére tervez koppintani a jegybanki alapítványok állampapírvásárlásaival kapcsolatban, miután ezt már az Európai Központi Bank is vizsgálja. 

Pont azért, mert elvileg nem vásárolhatnának állampapírt, hiszen így nem szabályosan finanszírozzák a magyar államot közpénzből.

Matolcsy tegnap, egy nappal a látogatás előtt célzott is a vizsgálatra, amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak arról beszélt, hogy Magyarország 2031-ben bevezetheti az eurót. Azt mondta,

Magyarország ugyan sokat profitál az EU-s támogatásokból, de ez nem jelenti azt, hogy az Európai Bizottságnak mindig igaza van.

Úgy tudjuk, arról is lesz szó, hogy az Európai Bizottság még mindig úgy gondolja, hogy az Eximbank adóssága és a jegybanki alapok működése is beleszámít a magyar államadósságba (előbbiről eddig is volt szó, utóbbiról csak mostanában). A magyar KSH szerint viszont ez nincs így. Nem véletlenül, hiszen ha az Eximbank jelentős adósságát is beleszámolnák a magyar adósságba, az GDP-arányosan jelentősen megugrasztaná az államadósságot. Pedig az Eximbank egyébként csak hivatalosan nem állami bank, a gyakorlatban teljesen úgy működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik