Belföld

Hivatalos: a mobilunkat is mutathatjuk jegy helyett a magyar vonatokon

Az IC-n már eddig is volt erre lehetőség, csütörtöktől minden vonaton van.

Csütörtökön arról tájékoztatta a MÁV az utasokat, hogy az interneten megváltható otthon nyomtatott jegyet felváltja az e-vonatjegy.

Aki váltott már a vasúttársaság honlapján keresztül vonatjegyet, az tudja, hogy ha az otthoni nyomtatás lehetőségét választjuk, egy pdf állományban kapjuk meg a jegyünket, amelyen egy QR-kód tartalmazza azokat az információkat, amelyek alapján a kalauz meg tudja állapítani, hogy kifizettük az utazást.

Ezt a pdf állományt eddig igazság szerint ki kellett nyomtatni, de az InterCity-vonatokon már egy ideje azt is elfogadták, ha a mobiltelefonunk kijelzőjén megnyitva mutattuk meg a kódot, amit a jegyvizsgáló a saját készülékével be tudott olvasni. Ez a lehetőség mostantól minden vonaton adott.

A MÁV tájékoztatása szerint

bármilyen eszköz, a mobiltelefonon kívül laptop vagy tablet is megfelel,

ha a kódot legalább 160×160 képpont felbontással képes megjeleníteni (erre szinte minden okostelefon képes). A papírpazarlást kiküszöbölő lehetőség csütörtök óta él.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik