Belföld

Rettegnek a bicskei gyermekotthonban, hogy menekülttáborba kell költözniük

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a helyiek már kész tényként kezelik, hogy eladja az állam a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonnak helyt adó Batthyány-kastélyt, az új tulajdonos pedig Mészáros Lőrinc lehet. Akkor arról szóltak a hírek, hogy az épületet év végéig ki kell üríteni, a gyerekeket pedig a bicskei menekülttáborba költöztetik át.

Az RTL Klubnak a nevelők és a gyerekek sem mertek nyilatkozni, azt azonban elmondták, rettegnek, mert úgy tudják, hogy januárban a város széli menekülttáborba kell költözniük.

Bátori Zsolt, az otthont fenntartó a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója cáfolta a híreket. Mint mondta, 2019 végéig valóban átszervezik a bicskei gyermekotthont, de a bentlakókat lakásotthonba költöztetik.

A kormány már uniós pályázatot is benyújtott, hogy két, egyenként 12 fős lakásotthont építsenek a kastély udvarán.

A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon azzal vált hírhedtté, hogy több volt lakója a nyilvánosság előtt kitálalt: a korábban köztiszteletben álló, állami kitüntetéssel is jutalmazott igazgató szexuálisan zaklatta a gondjaira bízott gyerekeket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette, hogy bezárják az otthont, de nem a botrány miatt, hanem mert a kormány programjában a nagy létszámú, korszerűtlen intézmények bezárása szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik