Belföld

Digitálisan nagyon jó lehet nekünk: kínai mamutvállalat vezetőivel tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Huawei vezetőivel egyeztetett Rigában a Kína és Kelet-Közép-Európa vezetőinek csúcstalálkozója alkalmával - mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szombaton Rigában.
Kapcsolódó cikkek

Közölte: a találkozón részt vett Tang Hsziao-ming, a cég régiós elnöke és Cseng Vej-feng, a Huawei magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója. A megbeszélés illeszkedik a rendszeres találkozók sorába, mert stratégiai partnere a magyar kormánynak a Huawei, amely a második legnagyobb kínai befektető Magyarországon – mutatott rá.

Havasi Bertalan közölte: az egyeztetésen megelégedéssel nyugtázták, hogy a cég prosperál Magyarországon, ahol a második legnagyobb gyártóközpontja van a világon. Ötvenöt országba szállítanak Magyarországon gyártott termékeket, tavaly 9 milliárd adót fizetett be a vállalat a magyar költségvetésbe, és 2500 embert foglalkoztat csak Magyarországon – mondta.

Szuperolcsó internet?

A megbeszélés fő témája a kormány Digitális jólét programja volt, arról volt szó, hogy a Huawei hogyan tud részt venni ebben, miként tudja felhasználni jelentős globális tapasztalatait, amelyeket hasonló projektek végrehajtásában szerzett.

A Huawei a világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója, főként távközlési hálózatok kiépítésével, operációs és tanácsadói szolgáltatások nyújtásával, a fogyasztói piacra szánt kommunikációs eszközök gyártásával foglalkozik.

A Digitális Jólét Programról itt, az eddig meglehetősen titokzatos Digitális Jólét Alapcsomagról itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik