Belföld

Törvényt sértett a Mediaworks a Népszabadság hirtelen bezárásával

Fittyet hányt a munkavállalók jogaira.

Megsértette a Munka Törvénykönyvének szabályait a Mediaworks Zrt., mert nem kérte ki a munkavállalók képviselőinek előzetes véleményét, mielőtt a Népszabadság bezárásáról döntött. Ezt mondta ki elsőfokú végzésben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A lap üzemi tanácsának elnöke, Danó Anna a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével indított pert a munkáltató ellen. A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedés előtt legalább tizenöt nappal ki kell kérni az üzemi tanács véleményét.

Danó Anna és a TASZ azt kérték, a bíróság mondja ki, a Mediaworks jogsértést követett el, amikor ezt elmulasztotta, és október 8-án előzetes értesítés nélkül megszüntette a lapot.

A Mediaworks azzal védekezett, hogy a Népszabadság bezárásáról a döntést a felügyelőbizottság hozta, a munkáltatói jogokat gyakorló igazgatóság csak végrehajtotta azt. Mivel a döntésről az igazgatóságot október 7-én késő délután tájékoztatták, így „fizikailag lehetetlen volt” az üzemi tanács véleményének a kikérése. Október 8-án reggel a Népszabadság munkavállalóinak motoros futár kézbesítette az aláírás nélküli levelet, amely a lap bezárásáról, munkaviszonyuk felfüggesztéséről tájékoztatta őket.

A bíróság nem fogadta el a Mediaworks védekezését. Kimondta, hogy a munkáltató „alappal nem hivatkozhat arra, hogy a döntéseket nem ő, hanem a felügyelőbizottság hozta meg”, illetve hogy „amennyiben a felügyelőbizottság az igazgatóságot ilyen döntés meghozatalára utasítja, az érdemben nem befolyásolja azt a tényt, hogy a munkáltató a törvényi kötelezettségének nem tett eleget”. A bíróság szerint az iratok alapján a munkavállalók felfüggesztéséről a döntést a Mediaworks mint munkáltató hozta, nem a felügyelőbizottság.

Korábban sem a Mediaworks, sem jogelődei nem vitatták, hogy a Népszabadság üzemi tanácsa képviseli a lap munkavállalóit. A cég október 8-a után is folyamatosan Danó Annával tárgyalt, de a bírósági beadványban azt állította, hogy a Népszabadság üzemi tanácsát nem az MT szabályai szerint alakították meg, így nincs is joga pert indítani. A bíróság ezzel szemben megállapította, hogy a Népszabadság üzemi tanácsának joga van perelni, és ezzel kapcsolatban felhívta a Mediaworks figyelmét a tisztesség, jóhiszeműség és együttműködés MT-ben is rögzített elveire.

Danó Anna nehezményezte, hogy a jogsértés óta a munkáltató már negyedik hete tartja bizonytalanságban a dolgozókat,

amikor nem nyilatkozik arról, hogy mi lesz a lap sorsa, mi a szándéka az újságírókkal és a Népszabadság egyéb alkalmazottaival. Az állományban tartott újságírókra látathatóan nincs szüksége, ugyanakkor gátolja, hogy hivatásukat gyakorolják és fel sem mond nekik.

Dojcsák Dalma, a TASZ szólásszabadság programjának vezetője közölte, bízik benne, hogy a Mediaworks végre elismeri a jogsértéseket,

és a munkajog szabályai szerint jogszerűen és méltányosan rendezi a hetek óta bizonytalanságban tartott munkavállalók helyzetét.

Szerinte a Népszabadság letarolásával a sajtószabadságon esett csorba már nem küszöbölhető ki, de a több tucat munkavállaló jogait köteles tiszteletben tartani az új tulajdonos vezette Mediaworks is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik