Belföld

A BKK vezérigazgatója szerint érthetetlen a pótlóbuszos pályázat megsemmisítése

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a Népszava hétfői számában megjelent interjúban arról beszélt, hogy szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítette meg a 3-as metrópótló busz tendert a Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán.

A KDB szerdán közölte, hogy megsemmisítette a BKK által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges buszkapacitást rendelték volna meg, mert többek között a felhívásból nem derült ki, a buszoknak mikortól kell rendelkezésre állniuk, és kell-e hozzájuk személyzet.

Dabóczi Kálmán a Népszavának arról beszélt, ha ismét szolgáltatásvásárlásra kell pályázatot kiírniuk, a korábbi tenderen érdemben nem tudnának mit módosítani. A vezérigazgató cáfolta, hogy nem adták meg elég pontosan a konkrét igényeket, ugyanis a BKK az ajánlati felhívásban is jelezte, a pályázóknak nyilatkozniuk kell, hogy a pótló buszokhoz szükséges körülbelül 400-500 sofőr rendelkezésre áll, hiszen a főváros szolgáltatást vásárol, amire jelenleg kormányhatározat kötelezi.

Eddig senkinek sem okozott gondot, hogy szolgáltatásvásárláskor a buszokhoz vezető kell, korábban a Volánbusznak sem

– mondta a lapnak a vezérigazgató, aki érthetetlennek nevezte, hogy most miért ilyen mondvacsinált ürügybe kapaszkodik a KDB.

Dabóczi Kálmán azt is elmondta, ha megkapják a KDB határozatát, a BKK-nak 15 napja lesz, hogy jogorvoslatot kérjen. A BKK vezérigazgatója úgy tudja, az üggyel szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés is foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik