Belföld

Teljesen kihalt, csak egy kecske maradt a körúti robbantó apjának házánál – videó

Egy kecske és a Tv 2 stábja fogadta a 24.hu stábját a robbantással gyanúsított P. László édesapjának házánál, ott, ahol a TEK is megpróbált rajtaütni a fiatal férfin. Az amúgy parányi falu külterületén, az Öreghegyen áll az ingatlan, amit valóban nehéz megtalálni. Úgy tudtuk, otthon van P. László mostohaanyja, ezért megpróbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, de a ház kietlennek tűnt.

Az is lehet, hogy egyszerűen elbújt a család a kamerák elől. Karmacson ugyanis egymásnak adják a kilincset a stábok ezekben a napokban.

A karmacsi Öreghegyen egymástól távol építették a házakat. A legközelebbi szomszéd is több száz méterre lakik.

Egyiküket megszólaltattuk, egy idős nénit, aki jó kapcsolatban van P. László édesapjával, az egykori polgármesterrel. Azt mondta, szinte csak ő volt jóban a polgármesterrel, ezért is lehet, hogy mindössze hét hónap után le kellett mondania a címéről.

Mert túlzottan megkövetelte a rendet

– válaszolta a szomszédja arra a kérdésre, miért nem szeretik a faluban a körúti robbantó édesapját és a családot. Pedig Lacika – ahogy a fiatal férfire hivatkozik – “nagyon rendes embernek tűnt”.

A köszönés volt az egyetlen interakciója az emberekkel – ezt már a faluban mondták.

A karmacsi kocsmában most mindenki az esetről beszél, és csak azért ilyen üres a söntés, mert a kameránk miatt kimenekültek az emberek az utcára.

MVI_1458.MOV.00_00_04_13.Still001

Itt mi vagyunk a vagány srácok, mi nem kerestük az ő társaságát, ő pedig senkiét sem. Zárkózott, fura fiú volt, de hogy ennyire, azt nem sejtettük

– mondják. Az utóbbi időben ritkán látták itt Karmacson, de ha meg is jelent a faluban, senkivel sem beszélt. Volt, aki úgy tudta, Nagykanizsán vett lakást magának, mások szerint Budapest közelében élt és onnan utazott karmacsi házukhoz.

A kocsma előtt egy Dániából Karmacsra bevándorolt férfi azt mondta a 24.hu-nak,örül, hogy nem terrorizmus a vád ellene, mert akkor azokat is számon kérhetnék, akiknek bármilyen információjuk volt arról, mire készülhet a fiú. 

Az úr nem csak a szavakkal, hanem a TEK-es konvojjal is jól bánt. Ahogy már írtuk, P. László karmacsi otthona a falu központjától távol esik, és ezt nemcsak a tévéstáboknak volt nehéz megtalálni, hanem a kommandósoknak is. 

Amire Karmacson sem lehet választ kapni és ami a hatóságok tájékoztatásából sem derül ki, az a férfi indítéka. A faluban nincs ötletük az embereknek arra, miért robbanthatott fel két rendőrt P. László a Teréz körúton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik