Belföld

Ez a férfi három autót tört fel 15 perc alatt – mutatjuk

Őrizetbe került egy 39 éves dombrádi férfi, aki szerdára virradó éjszaka három kocsit tört fel tizenöt perc alatt. A tolvaj a VIII. kerületi Diószeghy utcában “portyázott”, az egyik kocsinak az ajtaját feszítette ki, a másik kettőnek az ablakát törte be. Az első két járműből nem vitt el semmit, de a harmadikból ellopta a sértett napszemüvegét és telefontöltőjét, valamint megpróbálta kifeszíteni az autó rádióját.

A bűncselekmény elkövetését térfigyelő kamera rögzítette. A rendőrök még a helyszínen elkapták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik